Az Európai Parlament plenáris ülésén az uniós értékek magyarországi helyzetéről szóló állásfoglalás elfogadását követően magyar újságíróknak nyilatkozva Deutsch Tamás azt mondta: a magyar dollárbaloldal azzal a szégyenteljes politikai cselekedettel koronázta meg az ötesztendős európai parlamenti működését, hogy egy újabb politikai támadást intézett Magyarország, a saját hazája ellen.

Hirdetés

A Magyarországgal szemben munkálkodó dollárbaloldal, illetve az európai parlamenti „elvtársaik” által „áterőszakolt politikai pamflet” elfogadásával világossá tette, egyszer és mindenkorra letagadhatatlan bizonyítékát adta, hogy a nemzeti elkötelezettség, a nemzeti érdek képviselete, a hazához és a magyar állampolgárokhoz való hűség, illetve a dollárbaloldal nem találnak egymásra – fogalmazott.

Világossá vált, hogy a „dollárbaloldal” kizárólag csak saját hazája elleni áskálódással foglalatoskodik, az elfogadott szöveg ugyanis az elmúlt tíz évben felvetett minden létező gyalázatos vádat, rágalmat, csúsztatást, vérlázító támadást, provokatív, Magyarországgal szemben megfogalmazott minősítést megpróbálja összegyűjteni – hívta fel a figyelmet.

A magyar polgárok a helyzetet azonban „egészen másképpen fogalmazzák meg” – mondta Deutsch Tamás, majd kiemelte: a magyarok mindezt vérlázítónak, felháborítónak és politikai, erkölcsi értelemben hazaáruló magatartásnak tartják. A magyarok úgy látják, hogy amit a magyar dollárbaloldal művel, az szégyenteljes, elfogadhatatlan dolog. „Ilyet nem lehet csinálni a saját hazáddal” – mondta.

„Az Európai Parlamentben a saját hazád ellenében kiállni esküszegő magatartás” – fogalmazott.

Korábban írtuk

Szavai szerint az állásfoglalás elfogadása „egy egészen elképesztő, pofátlan politikai támadás”, amelyet a „dollárbaloldal” Magyarországgal szemben indított. Szövetségre lépve az Európai Parlament baloldali többségével azért, hogy vegyék el a magyaroktól, vegyék el Magyarországtól az európai uniós forrásokat. „Kilóra megvett” politikusokról van szó, személyükben és pártjaikat tekintve is – jelentette ki a fideszes politikus.

„Mi, magyarok, a magyarok józan többsége ezt elutasítja. Békepárti álláspontunkon nem fognak tudni változtatni. Az illegális migrációt elutasító, népszavazáson is megerősített álláspontunkon nem fognak tudni változtatni. A gyermekvédelmet szolgáló magyar állásponton nem fognak tudni változtatni. További jogi megerősítésére van szüksége a frissen létrejött Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, mely az egyik leghatékonyabb eszköz ”a brüsszeli őrültek házával„ szembeni fellépésre – húzta alá.

A legnagyobb erőt, a legnagyobb felhatalmazást a képviselői mandátumok kétharmadának megszerzésével lehet biztosítani a június 9-én esedékes európai parlamenti választásokon, hogy a békepárti, az illegális migrációt elutasító, a ”genderpropagandára„ nemet mondó és a magyar szuverenitást megvédő magyar álláspont még erősebb legyen – tette hozzá nyilatkozatában Deutsch Tamás.