Hirdetés

A brüsszeli bürokraták észérvekkel meggyőzhetetlennek bizonyultak, ezért az volt a józan magyar döntés, hogy félreállunk az útjukból – közölte a politikus.

Deutsch Tamás szerint a brüsszeli vezetők és bürokraták elvakultan menetelnek a háborúba. Mindent elsodornak, mindent le akarnak tarolni, ami az útjukba kerül.

Ugyanakkor a magyar kormánynak a nemzeti konzultációban is elsöprő többséggel megerősített álláspontja változatlan. „továbbra is a béke pártján állunk, fegyvert nem küldünk, a háborúban részt nem veszünk” – fogalmazott.

Hiszünk ugyanakkor abban, ahogy az illegális migráció ügyében, a háború kapcsán is ki fog derülni: nekünk, magyaroknak igazunk lesz. „Tudjuk ugyanis, hogy az európai emberek hatalmas többsége is végre békét akar” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Ahhoz viszont, hogy meg lehessen állítani a háborúpártiak „erőszakos menetelését”, Brüsszelben is változásra van szükség.

Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: június 9-én, az európai parlamenti választáson minden európainak és minden magyarnak lehetősége lesz arra, hogy nemet mondjon a „fanatikusan háborúpárti brüsszeli bürokráciára”.

„Mondjunk hát nemet a háborúra és mondjunk igent a békére!” – fogalmazott videónyilatkozatában Deutsch Tamás.