Fotó: MTI/Katona Tibor
Horváth Ferenc szlovéniai magyar parlamenti képviselő, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára és Orban Dusan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke (b-j) a magyar kormány támogatásával épített diákszálló avatásán Szlovéniában, a muravidéki Hosszúfaluban 2023. augusztus 25-én

Az államtitkár a közmédiának nyilatkozva elmondta: a muravidéki magyarság a magyar nemzet legdélnyugatibb előretolt bástyája, és olyan hagyományokkal, szokásokkal, néprajzzal, nyelvjárással rendelkezik, amely egyedivé teszi a magyarságon belül is.

Hirdetés

A legszorosabb kapcsolatokat Zala, illetve Vas vármegyével ápolja, és ez így volt a múltban is, de a kultúrájára jellemző, hogy erős osztrák, szlovén, de akár még olasz hatás is érte – hangsúlyozta Potápi Árpád János.

„Ezért is fontos számunkra, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy ez a magyarság az identitását meg tudja őrizni, meg tudja erősíteni” – fogalmazott.

Emlékeztetett, hogy az elmúlt években is ez okból támogatták a muravidéki magyarok elképzeléseit, legyen szó bölcsődékről, óvodákról, iskolákról, kulturális központokról, vagy pedig a történelmi egyházakról.

„Öröm számunkra, hogy most itt, a Lendvával egybeépült Hosszúfaluban átadhattuk a diákszállót” – emelte ki, hozzátéve, hogy a beruházás közel 600 millió forint értékű.

Rámutatott: elsősorban a leendő kollégistákra gondoltak, akik Lendvára jönnek tanulni, illetve azokra a magyarországi gyermekcsoportokra, akik a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által indított, illetve finanszírozott határtalanul programban vesznek részt.

Reményét fejezte ki, hogy a konyha is hamarosan elkészül, amely magyaros ízekkel ismerteti meg a lendvaiakat, illetve azokat, akik ide látogatnak, és egyfajta kulturális központként is működik majd az intézmény.

Orban Dusan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke arról beszélt: sajnálják, hogy a céljukat nem tudták teljes egészében elérni, kollégiumot ugyanis nem tudnak működtetni. Mint mondta, „a diákszálló nem a szlovén rendszeren belül működő egységként indult”.

Reményét fejezte ki, hogy két éven belül az igénylők száma is növekedni fog, és így bebizonyíthatják a szlovén kormánynak, hogy tévedett, amikor nem támogatta a lendvai kollégium ötletét.

Köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy felismerte, milyen fontos a muravidéki magyarok számára, hogy központjukban, Lendva mellett egy diákszálló és központ épülhessen és működhessen.

Korábban írtuk