Tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) tett közérdekű bejelentést a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke – tudta meg a Magyar Nemzet. Halász János a Nemzeti Információs Központ főigazgatója által jegyzett tájékoztató megállapításaira hivatkozva kezdeményezett vizsgálatot az ÁSZ elnökénél. A politikus a Windisch Lászlónak címzett közérdekű bejelentésében felidézte, hogy az Action for Democracy (AD) amerikai NGO a 2022. évi parlamenti választásokkal kapcsolatos ellenzéki kampánytevékenységek finanszírozása érdekében 1,848 milliárd forinttal támogatta a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalmat (MMM).

Hirdetés

Ezen összegből az MMM mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a közösségi médiás ügynökségként működő és tanácsadói feladatokat is ellátó DatAdat-cégcsoportnak, melyben magyar és külföldi címen bejegyzett cégek is megtalálhatók. Mint köztudott, az AD-t az a Korányi Dávid vezeti, aki korábban Bajnai Gordon volt kormányfő és Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadójaként is tevékenykedett. Nem mellesleg, Bajnai a baloldal kampányát bonyolító DatAdat-cégcsoportban is tulajdonosként van jelen.

Halász János a közérdekű bejelentésében jelezte: megvizsgálva a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz tartozó Meta közösségimédia- (Facebook- és Instagram-) felület és a Google hirdetési fiókok felhasználásával 2022. január 1. és április 3. közötti időintervallumban megjelentetett hirdetési statisztikákat, kiderül, hogy kampánytevékenység céljából több mint 172 millió forint értékben történt költés az MMM részéről. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy szervezet a hivatalosan közzétett beszámolója alapján csak Facebook-hirdetésekre megközelítőleg 530 millió forintot költött.

A politikus álláspontja szerint a közösségi médiában kampányszerűen felbukkanó hirdetésekkel politikai tevékenységet kifejtve az MMM egyértelműen az országgyűlési választáson elinduló jelölő szervezetet, illetve pártot vagy jelöltet támogatta. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény ugyanakkor kimondja, a párt külföldi szervezettől – jogi státusától függetlenül – és nem magyar állampolgártól vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el. Halász úgy véli, mivel az érintett szervezetek nevében nyilatkozó személyek a pénzügyi tranzakció megvalósulását nem tagadták, úgy felmerül a tiltott pártfinanszírozás alapos gyanúja.

Korábban írtuk

A fentebb vázolt esetleges jogsértés alkalmas lehet arra, hogy a választópolgárok tömegesen veszítsék el bizalmukat a független, külföldi befolyástól mentes, alaptörvényben rögzített demokratikus választási rendszerrel kapcsolatban

– hangsúlyozta a fideszes képviselő.

Halász János mindezek alapján arra kérte az ÁSZ elnökét, hogy a szervezet vizsgálja ki a történteket, és jogsértés esetén tegye meg a szükséges lépéseket.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.