Varga Mihály azt mondta: Budapest II. kerületének országgyűlési képviselőjeként örömmel tudatja a hírt.

Hirdetés

✅ Megújul az OPNI épülete. A lipótmezei pszichiátriát 13 éve❗ a tiltakozások ellenére zárták be, azóta üresen áll a 39…

Posted by Varga Mihály on Saturday, December 12, 2020

A 13 éve bezárt pszichiátria 39 ezer négyzetmétere újul meg, oktatási intézmény és kollégium lesz belőle.

A videóban Varga Mihály Nagy Zoltánnal, az OPNI utolsó főigazgatójával is beszélgetett, aki úgy fogalmazott, hogy az intézet 2007-es bezárása dráma volt. A Lipót „fogalom volt” – hangoztatta.

A kápolna ablakai világhírűek, Róth Miksa munkái, a falfestményeket pedig Nagy Sándor készítette – közölte Nagy Zoltán.

Korábban írtuk

Varga Mihály azt mondta, hogy az épület megmenekül, „semmiféle ingatlan- vagy telekspekuláció itt nem lesz”. Állami tulajdonban marad a létesítmény, amelyet szépen felújítanak – jelentette ki.