Hirdetés

A közlemény szerint a két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataikat érvényessé nyilvánították. A bíráló bizottság végül az A-Híd Zrt. pályázatát nyilvánította győztesnek, amit a BKK igazgatósága hétfői ülésén elfogadott.

A döntést lehetővé tette, hogy a Fővárosi Közgyűlés hatáskörében eljáró főpolgármester módosította a híd felújításáról szóló engedélyokiratot, illetve a főváros és a BKK között fennálló megvalósítási megállapodást.

Az utóbbi döntéssel biztosították a még hiányzó fedezetet – tették hozzá, azzal együtt, hogy a híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintból valósulhat meg.

A bruttó ár a nyertes nettó ajánlati ár mellett az ilyenkor kötelező 10 százalékos tartalékkeretet, a jogszabályok által előírt műszaki ellenőri, valamint egyéb költségeket (hatósági díjak, független labor, szakértői díjak) és az áfát is tartalmazza – közölték.

Korábban írtuk