A miniszterelnök Makláron a Stühmer csokoládégyár új telephelyének megnyitóján arról is beszélt, Magyarországnak arra kell törekednie, hogy az ipari termeléshez szükséges energia ára is nálunk legyen a legolcsóbb Európában.

„Legyünk elsők és a legjobbak csokoládégyártásban” – ezt a gondolatot Stühmer Frigyesnek köszönhetjük; ő volt az, aki ennek az elvnek a szellemében létrehozta az első olyan magyar csokoládégyárat, mely már fel tudta venni a versenyt az akkori osztrák és cseh termékekkel – elevenítette fel avató beszédében Orbán Viktor.

A kormányfő gratulált a tulajdonosoknak, hogy 2006-ban újjáélesztették a márkanevet, és a cég a gyors sikerek ellenére is magyar tulajdonban maradt, valamint megmutatták, hogy miként lehet elérni kis lépésekkel nagy eredményeket. A Stühmer vállalat ma már a saját lábán áll, 41 dolgozója van; megerősödve lépett túl a gazdasági válságon, és minden esélye megvan arra, hogy sikereket érjen el – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök aláhúzta, a világgazdaságban zajló versenyben csak azoknak az országoknak van esélyük helyt állni, akik nemcsak jók, hanem a legjobbak akarnak lenni.

Mi, magyarok korán észrevettük, hogy a világgazdaság szinte minden szektorában mély átalakulás zajlik, és rájöttünk arra, ha versenyben akarunk maradni – a magunk hatókörében – részt kell vennünk ebben az átalakításban – fogalmazott.

Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarország az elmúlt években ismét kezd magára találni, egyre jobban teljesít, és ma már jó esélye van arra, hogy egyre több területen az élmezőnybe kerülhessen, de még messze vagyunk attól, ahová szeretnénk eljutni.

Orbán Viktor szerint Magyarország úgy lehet élenjáró, ha temérdek, a maklárihoz hasonló vállalkozás viszi előre. Ehhez jó politikára is szükség van, mely képes arra, hogy megsegítse a hazai vállalkozásokat az őket erősítő gazdasági környezet kiépítésével. E tekintetben Magyarország már lépett előre, ezt ma már nemcsak itthon, hanem a nagyvilágban is elismerik – fűzte hozzá. Orbán Viktor úgy látja, azért tudtunk sok európai országnál gyorsabban haladni, mert egységesek voltunk, és ezt az egységet minden nehézség, külső bírálat és támadás ellenére meg tudtuk őrizni. Ez az egység ma Magyarország legfőbb gazdasági versenyelőnye, és ez kellett ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztassuk mindazt, ami korábban meggátolt abban, hogy nagy és komoly dolgokra vállalkozhassunk – mondta el.

A miniszterelnök aláhúzta, a mostani kormány nem kisebb célt tűzött ki Magyarország elé, mint hogy nálunk legyen Európa legversenyképesebb gazdasági környezete.

Orbán Viktor szerint sokat kell még dolgozni annak érdekében, hogy ide eljuthassunk.

A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy a következő időszakban azok az országok lesznek versenyelőnyben, melyek a mainál olcsóbb energiát tudnak biztosítani a vállalkozások számára. Ezért Magyarországnak arra kell törekednie, hogy az ipari termeléshez szükséges energia ára is nálunk legyen a legolcsóbb Európában – fejtette ki.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy fontosak a nagy nemzetközi cégek a nemzetgazdaság szempontjából, de több figyelmet kell fordítani a magyar kis-és középvállalkozásokra. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai kkv-szektor az összes Magyarországon dolgozó ember 75 százalékának ad munkát. Ha hosszabb távra is stabilizálni akarjuk a magyar gazdaságot, támogatnunk kell a magyar középvállalkozásokat – fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök szerint a magyar gazdaság akkor lesz igazából feldönthetetlen, ha a kis-és középvállalkozások teljesítményét megtöbbszörözzük. Ehhez arra van szükség, hogy a magyar adórendszert „vállalkozóbarátabbá”, életszerűbbé és rugalmasabbá tegyük – fűzte hozzá.

Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy a magyar termelőipar támogatása érdekében az elkövetkező években a kormány körülbelül 300 milliárd forintot fordít majd magyar élelmiszeripari fejlesztésekre, melynek köszönhetően új munkahelyek jönnek létre a vidéken élők számára. Hihetünk abban, hogy az a korszak, melynek a küszöbén állunk, a magyar sikerek időszaka lesz, és van esély arra, hogy ennek során Magyarország és a magyar vállalkozások Európa élvonalába kerülhessenek – fogalmazott a miniszterelnök.

(fidesz.hu)