Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború egyre súlyosabb, egyre inkább eszkalálódik, s az elmúlt órák eseményei is jól mutatják, hogy most már mielőbb a béketeremtésre kellene fókuszálni.

Leszögezte: a szomszédos országban azonnali tűzszünetre van szükség, béketárgyalásokat kell kezdeni.

„Az a korábbi meglátásunk, amely szerint a 25. órában vagyunk, hogy végre valamit tegyünk a béke érdekében, egyáltalán nem volt túlzás” – fogalmazott.

„Ha a béketörekvések nem veszik át az eszkalációs törekvések helyét, akkor itt nagyon nagy baj is lehet” – tette hozzá.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a kijevi magyar nagykövetség dolgozói arról számoltak be, hogy az épületet nem érte találat.

Elmondta, a munkatársak mind ott tartózkodnak és jól vannak, azonban az idő egy részét az óvóhelyeken kell tölteniük, ugyanis most a biztonságuk a legfontosabb szempont.

„A nagykövetség üzemel, tehát ha valaki bajba kerül, segítségre van szüksége, akkor ott tud jelentkezni” – emelte ki.

Közölte, hogy kimaradások vannak az internetszolgáltatásban, a telefonhálózat működésében és az áramellátásban is, de ennek ellenére egyelőre fenntartják a nagykövetség működését, és amikor csak lehetséges, folyamatos kapcsolatban vannak a képviselet munkatársaival.