Fotó: MTI (szerk. )
Hirdetés

Hangsúlyozta, kötöttnek veszik a választóktól kapott mandátumot, így a nemzetek Európájában gondolkodnak, továbbra is bevándorlásellenes állásponton vannak, és csak olyan európai vezetőket támogatnak, akik szintén így gondolkodnak. Emellett a keresztény kultúra védelmét is a legfontosabb célok között tartják számon.

Megerősítette a miniszter, hogy sem a néppárti, sem a szocialista csúcsjelöltet, vagyis sem Manfred Webert, sem Frans Timmermanst nem támogatják az Európai Bizottság élére. Weberről azt mondta, hogy megsértette a magyar választókat, Timmermansszal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, a kabinet Európában sem szeretné, hogy Soros alapíthasson kormányt.