Az eddigi nyilatkozatokból már látható, hogy – nem meglepő módon – az egyik erőközpont a Gyurcsány Ferenc vezette DK és a vele szorosan összefonódott, önálló politikai erőként egyre kevésbé értelmezhető Jobbik körül formálódik. A többi párt egyelőre keresi az utat és ugyan változó hangsúlyokkal, de mindegyikük elsősorban Márki-Zay Péter bukott miniszterelnök-jelöltet, illetve Gyurcsány Ferencet nevezi meg a választási kudarc fő felelőseként. Ugyanakkor akadnak olyan hangok is, akik az összefogást, illetve egyes pártok közötti paktumokat is bírálják, akár házon belül is, mint például a Jobbikban.

Hirdetés

Elsőként érdemes felidézni az új parlamentben majd a legnagyobb ellenzéki frakciót alakító DK vezető politikusainak megszólalásait, amelyekben nekiestek Márki-Zay Péternek. A választások éjszakáján tartott beszédében Gyurcsány Ferenc adta meg az alaphangot, amihez később csatlakozott a DK-s kánon. A volt miniszterelnök úgy fogalmazott:

Tudják, hogyha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon, akkor végül, ha cselekedni kell erőtlennek, rosszabb esetben gyávának fog bizonyulni. Erőtlent meg gyávát nem bíznak meg, hogy vezessen bármit, különösképpen nem a hazát. Aztán van itt még valami, kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják, kapitány attól lesz valaki, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Aki a hajót viharba vezeti, aki nem éri el a kikötőt, aki nem ér oda a kívánt célhoz, az lehet, hogy ott állt a kormánynál, lehet, hogy döntött, de végül azok, akik rábízták a hajó sorsát, végül azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány. És azt hiszem, hogy igazuk van.

Ezzel a baloldal főnöke meghatározta az irányelvet, egyértelműen alkalmatlannak nyilvánította a miniszterelnök-jelölti szerepre a „kapitányt”, Márki-Zay Pétert. A kritika hitelességét jelentősen gyengíti, hogy utólag, a választási bukás után állt elő vele Gyurcsány. Néhány nap elteltével, április 9-én a DK politikai tanácskozásán folytatta a saját korábbi jelöltjük földbe döngölését, sőt továbbment egy lépéssel, és kijelentette, hogy Dobrev Klárával győztek volna.

Választunk egy olyan miniszterelnök-jelöltet, akinek egy, azaz egy mandátuma van jó esetben a parlamentben, és nincsen mögötte szervezett parlamenti politikai háttér. Mi ez? […] Ha egy leendő miniszterelnök-jelölt azt az ambíciót tűzi ki, hogy ő leváltja azt az ellenzéket, amelynek élén győzni kellene, majd kormányozni, akkor ezt öngyilkosságnak hívják. […] Valójában egyvalaki mondta, hogy ezzel a háttérrel ez a jelölt alkalmatlan. Dobrev Klára mondta ezt. […] Dobrev Klárával győztünk volna.

Korábban írtuk

Arató Gergely, aki Kőbányán szoros versenyben győzött, így újabb négy évig a DK frakcióját erősítheti, az ATV műsorában szintén egyszemélyi felelősként állította be Márki-Zay Pétert.

Nagyon-nagyon egyértelmű egy kampányban, hogy a miniszterelnök-jelölt, a kampány vezetője viseli a felelősséget ezért a kampányért. Ráadásul, ugye, most egy olyan szituációban voltunk, ahol a miniszterelnök-jelölt kimondottan ambicionálta is, hogy nemcsak a politikai döntéseket, de akár a plakát színéről való döntést vagy a betűtípusról, vagy a program minden részeleméről való döntést is magánál tartsa. Ezért nagyon jó a kapitány példája. Természetesen egy kapitány is felel azért, hogy mi történik a hajón, és ez egyszemélyi felelősség, ezt nem lehet megosztani a kampányban, és nem lehet áthárítani utólag.

A további részletekről IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján olvashat.