Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Hirdetés

Hozzátette: Angela Merkel német kancellárnak mindeközben fogy az ideje, így a migrációs politikában a stratégiai céljait már biztos nem tudja elérni.

Nógrádi György kitért arra is, hogy a máltai megállapodás nyomán három ország – Franciaország, Németország és Olaszország – átveszi a migránsokat. Ehhez mindössze néhány ország csatlakozott. Ráadásul a németek azt mondják, hogy a politikai menekülteket veszik át, miközben az érkezők több mint 90 százaléka gazdasági migráns – jegyezte meg a szakértő, aki szerint a merkeli politika sikertelen lett.

Kérdésre válaszolva azt mondta, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke „nem Merkel bábja”, s azt ígérte, hogy a jövő év első felére kidolgozzák azt a menekültügyi koncepciót, amely humánus lesz és védi Európa határait.

Arról is kérdezték, hogy az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán azt közölte: az uniónak jobban kell törekednie a migránsok menedékjogával, áthelyezésével és kiutasításával kapcsolatos céljainak teljesítésére, az ezekre irányuló programok ugyanis nem teljesítették célkitűzéseiket, hogy enyhüljön a Görögországra és Olaszországra nehezedő migrációs nyomás.

Erre Nógrádi György azt mondta: az elosztási mechanizmus csak papíron működik, az a valóságban nincs. Hozzátette: a görög politika képtelen a görög határokat megvédeni.