Az Együtt szerint Magyarországon még soha nem zajlott olyan gyűlöletkampány, mint ezekben a hetekben.

Fotó: MTI, archív, illusztráció



Jelenleg az ország „minden pontján sistereg a gyűlölet” – mondta az ellenzéki párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna hétfői budapesti sajtótájékoztatóján . Hozzátette: az Együtt nem akarja, hogy Magyarország a gyűlölet miatt váljon hírhedtté, „rosszul vagyunk attól, hogy a kormány folyamatosan áskálódik”.
    
Az október 2-i népszavazásnak nincs semmilyen jogi következménye, a kabinet kérdése emiatt értelmetlen, és nem lehet tudni, hogy a kormány „mire akarja használni az emberek szavazatait” – fogalmazott a független képviselő, aki szerint a kormánynak nincs olyan javaslata, amelyik segítené megoldani az európai menekültkérdést. 
    
A menekültek számára oltalmat kell biztosítani – jelentette ki.
    
Aki nem akar a gyűlöletkampányban részt venni, ne szavazzon október 2-án – ismételte meg pártja bojkottfelhívását Szelényi Zsuzsanna.
    
A hétfői rendkívüli parlamenti ülés témájáról azt mondta, pártja követeli, hogy minden magyar állampolgár ugyanolyan jogosítványokkal vehessen részt a választásokon, így a külföldön élők is szavazhassanak levélben. Felszólított, hogy minden magyarországi választás előtt készüljön új névjegyzék.
    
A hétfői ülés témája a levélben történő szavazás lehetőségének kibővítése lett volna, de a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt a Ház határozatképtelen volt.

(Forrás és fotóillusztráció: MTI)