Galgóczi Ágnes elmondta: a szennyvízben a koronavírus koncentrációja egyelőre magas szinten stagnál, de a regisztrált fertőzöttek száma folyamatosan csökken, az 5. héten 13, a 6. héten 32 százalékkal, tehát elindult a járványhullám leszálló ága. A jelenlegi adatok alapján nem várható az esetszámok újabb ugrásszerű növekedése – jelezte.

Hirdetés

Az elmúlt két hétben a 30 és 50 év közöttieknél volt a leggyakoribb a fertőzés, előzőleg inkább a gyerekeknél – tette hozzá.

Az igazolt fertőzöttnek továbbra is hét napra kötelező a karantén, de ez öt nap után véget érhet, ha időközben negatív lesz a teszt és jelentősen enyhülnek a tünetek, ami egyébként ebben a járványhullámba, az omikronnál már két-három nap után is gyakori – közölte.

Erre a megbetegedésre nincs speciális terápia, a vírusos betegségeknél általában szokásos pihenést, a nagyobb folyadékbevitelt, a D-vitamint, a tünetek enyhítését, a lázcsillapítást javasolják a szakemberek. Akinek pozitív a tesztje, vagy tüneteket észlel, azonnal forduljon háziorvosához! – kérte Galgóczi Ágnes.

Korábban írtuk