„Tegnap délután Solymáron sétálva egy 15 év körüli fiú talált rá arra a 70 év körüli férfire, aki az utcán feküdt eszméletlenül. A fiatal megpróbálta megszólítani a beteget, aki nem reagált, így mentőt hívott” – írja kedden közzétett bejegyzésében, közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Hirdetés

Mentésirányító bajtársunk utasításai szerint megvizsgálta az ismeretlen férfit, aki már nem lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján megkezdte az újraélesztést. Egy idősebb járókelő felfigyelt az eseményekre és a fiú segítségére sietett. Elrohant a közelben kihelyezett félautomata defibrillátorért, amit használtak is, és egymást váltva küzdöttek tovább a beteg életéért. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők” – áll a mentőszolgálat posztjában, amely úgy zárul, hogy a betegnek mielőbbi felépülést kívánnak, az életmentésben részt vevőknek pedig gratulálnak.

Korábban írtuk