Azt írták, a fővárosban a február 11-ét megelőző napokban elkövetett támadások kapcsán újabb két feltételezett elkövetőt azonosított a BRFK-nak a bűncselekmény-sorozat felderítésére létrehozott nyomozócsoportja.

Hirdetés

Egy német állampolgárságú 20 éves férfi és egy 22 éves nő ellen a budapesti nyomozók közösség tagja elleni erőszak miatt adtak ki körözést és kezdeményezték európai elfogatóparancs kibocsátását. Emlékeztettek: a magyar rendőrök már az első bűncselekményt követő 48 órán belül elfogtak és őrizetbe vettek három külföldi és egy magyar gyanúsítottat.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság üzenete egyértelmű: nem tűrjük, hogy akár ideológiai alapon, akár anélkül emberekre támadjanak a fővárosban. A jogszabályok által lehetővé tett valamennyi eszközt igénybe vesszük, hogy az elkövetőket állampolgárságra, ideológiára, nemre való tekintet nélkül azonosítsuk, és lefolytassuk velük szemben az eljárást” – olvasható a police.hu-n.

A Fővárosi Főügyészség szerdai tájékoztatása szerint az eddig őrizetbe vett négy ember közül a bíróság három gyanúsítottat – egy magyar és egy olasz nőt, valamint egy német férfit – letartóztatott, egy német nővel szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Közölték, a Budapest különböző pontjain a „kitörés napja” elnevezésű rendezvény vélt résztvevői ellen elkövetett támadások miatt a BRFK közösség tagja elleni, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket – tették hozzá.

A teleszkópos botokkal, úgynevezett viperákkal, valamint boxerekkel és más eszközökkel végrehajtott támadásokat a rendőrség korábbi közlése szerint hét-nyolc ember követte el, de a társaságnak vélhetőleg tíz-tizenöt tagja lehet.

A támadók múlt csütörtökön lengyel turistákat vertek össze, a sértettek közül ketten súlyos, töréses sérüléseket szenvedtek. Pénteken egy férfit bántalmaztak hasonló módon Gazdagréten, ő könnyebben sérült meg. A belvárosi Bank utcában egy koncertről hazainduló párt vertek össze, a férfi súlyosan megsérült, az I. kerületi Mikó utcában pedig egy német párt bántalmaztak súlyosan.

Korábban írtuk