Egyre gyanúsabbnak találja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a fővárosi villamosbeszerzést, miközben Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely mélyen hallgat az ügyben – írja a Magyar Hírlap.

Hirdetés

A BKV hétfői közleményére reagálva a VEKE közösségi oldalán fejtette ki, hogy miért találják egyre gyanúsabbnak a közlekedési cég villamosbeszerzését. Az egyesület szerint elképzelhető, hogy nem is akarja klimatizálni a BKV a frankfurti használt villamosokat, amelyeket a németek csak grillsütőnek neveznek a rajtuk uralkodó forróság miatt, és az üzemeltető frankfurti közlekedési vállalat a saját weboldalán tette közzé, hogy ezek a típusú villamosok utólag nem klimatizálhatók, egyszerűen nem bírja el a tető a berendezéseket.

Az összesen 7,7 milliárd forintért megvásárolható 35 jármű kapcsán a VEKE kiemeli, hogy a BKV szerint egy előzetes gazdaságossági számítás alapján a klimatizálás költségeit is figyelembe véve tízéves futamidőre vetítve hasonló költség mellett üzemeltethetők a frankfurti villamosok, mint a velük kiváltani szándékozott Ganz-csuklósok.

„Ugyanakkor klimatizálás nélkül több száz millió forintos nagyságrendű költségmegtakarítás is elérhető lenne” – írta a BKV, amely leszögezte, hogy a villamosok esetében a légkondicionáló berendezések utólagos beszerelése megvalósítható. Ezt annak ellenére jelentették ki – emlékeztet a VEKE –, hogy korábban a német közlekedési vállalat, a VGF azt mondta: utólag sem klimatizálhatók a kérdéses villamosok.

Korábban írtuk

A teljes cikk elolvasható a Magyar Hírlap oldalán, IDE KATTINTVA!