Fotó: MTI/Katona Tibor
Résztvevõk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ötrégiós játékok elnevezésû gyermektáborának ünnepélyes megnyitóján Balatonszemesen 2023. június 20-án.
Hirdetés

A négynapos esemény keddi, ünnepélyes megnyitóján Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára az MTI-nek azt mondta, a tábor küldetése, hogy Magyarország öt legszegényebb régiójából érkező gyerekeknek nyaralási és sportolási lehetőséget biztosítson.

Úgy fogalmazott: a sport fegyelemre, csapatban gondolkodásra nevel, a fair play szellemiségére tanítja a gyerekeket. Ezek olyan erények – tette hozzá -, amelyek a javukra válnak.

Megköszönte a máltai szeretetszolgálatnak a tábor megszervezését, és a kiemelt nemzeti sportakadémiák által biztosított sporteszközöket adott át a gyerekeknek.

Kiss Dávid, a tábor vezetője az MTI-nek elmondta: a most másodszor, a Pillangó gyermeküdülőben rendezett táborba 150 gyermek érkezett a 300 legszegényebb, felzárkózó településekről. A játékok elnevezése az olimpiai ötkarikára utal. A gyerekek többi között futásban, úszásban, labdarúgásban, asztaliteniszben, karatéban próbálhatják ki magukat.

A cél, hogy jól érezzék magukat, és olyan helyen lehessenek, ahová egyébként nem jutnának el – jegyezte meg.

A megnyitón a résztvevők Nagy Tímea olimpiai bajnok vívóval és Gyurta Gergely Európa-bajnok úszóval esküt tettek, és jelképes olimpiai lángot is meggyújtottak.

A szeretetszolgálat a felzárkózó települések program honlapján azt írta, a kormány 2019. februárban indított programot a 300 leghátrányosabb település felzárkóztatására, amelynek vezető partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. 2019 óta a szeretetszolgálat 178 településen indított segítő szándékú munkát.

A sport a szeretetszolgálat megítélése szerint a szociális munka hatékony eszköze, a leszakadó településeken sportolni kezdő gyermekek az iskolában jobban teljesítenek, a csapaton kívül más közösségekbe is képesek beilleszkedni.

A tábor egyik programja, hogy a felzárkózó települések legjobb gyermeklabdarúgóinak válogatottja szerdán Balatonszemesen a Dél-Balaton FC korosztályos csapatával mérkőzik meg.

Korábban írtuk