Fotó: Botár Gergely/kormany.hu (illusztráció)
Hirdetés

Felidézték: az intézmény teljes fertőtlenítését Müller Cecília országos tisztifőorvos rendelte el, miután az idősotthonban már csaknem 200-an kapták el a koronavírus-fertőzést és nyolcan elhunytak. Vizsgálat is indult annak kiderítésére, az idősek kaptak-e megfelelő egészségügyi ellátást.

Az M1 tudósítása szerint 9 óra előtt pár perccel érkeztek meg a Magyar Honvédség vegyvédelmi zászlóaljának katonái az idősotthonhoz, a katonák védőruhába öltöztek és gázálarcot húztak.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka a műsorban elmondta, különböző mentesítő anyagokat fognak használni.

„Ahol hidegburkolatok vannak, csempe, járólap, ott klóralapút, a lakóterekben azért, hogy óvjuk az egészségét a bentlakó időseknek, illetve nyilván óvjuk az értékeiket, a bútorzatot, az egyéni értékeket, ott alkoholalapút fogunk használni” – mondta. Hozzátette: van, ahol úgynevezett hidegpárával, hideg gőzzel fognak biológiai mentesítőanyagot használni.

Az M1 tudósítása szerint a katonákat is lefertőtlenítették, mielőtt elkezdték volna a munkát, és a portától indulva „szinte centiméterenként” haladtak előre.

Az Operatív Törzs felkérésére a Magyar Honvédség fertőtlenít a budapesti Pesti úti idősotthonban, ahol eddig 198 fertőzést regisztráltak és nyolc idős ember elhunyt.

Gepostet von Magyarország Kormánya am Sonntag, 12. April 2020