Fotó: MTI/Mészáros János
A IV. Tisza-tavi Pet Kupa résztvevõi az indulás után Tiszafürednél, a Morotva Kerékpáros Pihenõ közelében 2023. június 18-án.
Hirdetés

A kormány számára kiemelten fontos az ország, a Kárpát-medence természeti értékeinek megőrzése, ennek érdekében számos intézkedést tesz és támogat – mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára Tiszafüreden, a Morotva Kerékpáros Pihenőben tartott ünnepélyes megnyitón.

Keszthelyi Nikoletta közölte, hogy a kormány támogatja az illegális hulladéklerakók felszámolását, a körforgásos gazdaságra való áttérést, illetve a lakosság, a következő generáció környezettudatos szemléletformálását.

Hozzátette: a Tisztítsuk meg az országot! programban már csaknem félmillió tonna hulladéktól mentesítették az országot. A HulladékRadar applikációval a lakosság is segíteni tudja a hatóságok munkáját a hulladék felszámolásában, a mai napig csaknem 28 ezren töltötték le az applikációt. A tavasszal rendezett TeSzedd! akció során az országban kétezer gyűjtőponton 1700 tonna – 85 ezer zsák – hulladékot gyűjtöttek össze az önkéntesek.

A kormány, az Energiaügyi Minisztérium és jogelődjei stratégiai partnernek tekintik, támogatják a PET Kupát és csapatát, ennek köszönhetően újabb helyszínekkel bővültek a versenyek, és várhatóan a folyó menti központ fejlesztésére is tudnak már fókuszálni – mondta.

A PET Kupa kiváló példája a körforgásos gazdaságra való áttérésnek, hiszen az összegyűjtött hulladékokból készülnek a hajók, amelyekkel a Tiszán és mellékfolyóin keletkező hulladékot szedik össze – jegyezte meg a helyettes államtitkár. A fel nem használt hulladékokat szakszerűen összegyűjtik, újrafelhasználásra alkalmassá teszik – hangsúlyozta, hozzátéve: a hulladékhasznosítók és a közszolgáltatók is partnerek ebben.

Kiemelte: a PET Kupa hulladékkezeléssel kapcsolatos „jó gyakorlatát” hat ország másolja, az ENSZ környezetvédelmi közgyűlése pedig 2023-ban díjára jelölte a PET Kupát. Virág Tibor, Tiszafüred alpolgármestere megköszönte a petkalózok munkáját, akik megtisztították a Tiszát és a Tisza-tavat. Mint mondta, a szemét nem helyben keletkezik, de a Tisza-tó az elszenvedője. Kiemelte: jövőre is „hazavárják” a petkalózokat.

Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi igazgatóság (Kötivizig) igazgatója példaértékűnek nevezte a civil és állami terület együttműködését a természet védelme érdekében, amelynek köszönhetően „óriási eredményeket” sikerült elérni. Az illegális hulladéklerakás azonban sajnos nem szűnt meg – tette hozzá.

Tamás Zsolt, a Tiszai PET Kupa versenyigazgatója elmondta: a hagyományos felső-tiszai versenyek után, öt évvel ezelőtt elsőként a Tisza-tóra terjesztették ki környezetvédelmi munkájukat, négy évvel ezelőtt megkezdték a Bodrog takarítását, idén májusban pedig első alkalommal látogattak a Marosra.

Hozzátette: a háborús helyzet ellenére komoly erőfeszítéseket tesznek a határon túl, a Tisza-forrásvidékének megtisztítására is. A Tisza-tó partján legutóbb a Környezetvédelmi Világnap alkalmából szerveztek interaktív, szemléletformáló Műanyag Műhely (MüMü) foglalkozásokat öt iskolából csaknem kétszáz gyermek részvételével.

Az idei nyár PET Kupa versenyprogramjai során háromszor is mennek a Tisza-tó vidékére: a hétvégi, hagyományos verseny után két héten belül, július első hetében rendezik meg az Ifjúsági PET Kupát, majd július végén onnan indul a szezon főfutama – mutatott rá Tamás Zsolt.

Molnár Attila Dávid, a Tiszai PET Kupa társalapítója méltatta a petkalózok munkáját, kiemelte a szelektív hulladékgyűjtés mellett az önkéntesek szerepét a környezet megóvásában.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint több mint tíz éve szervez folyami pethajós hulladékgyűjtő versenyeket a Tiszán és mellékfolyóin a PET Kupa. Ez idő alatt összesen 182 hulladékhajó épült, és 317 tonna hulladékot szedtek össze a környezetvédelmi aktivisták, gyakorlatilag több mint kétszer annyit, mint az óceáni szemétszedéseiről közismert Ocean CleanUp. A versenyeken összegyűjtött hulladék 60 százalékát újrahasznosították.

A hulladékhelyzet felderítése során a PET kupa szakemberei és önkéntesei a Tisza és mellékfolyói mentén összesen 5759 szennyezett helyszínt vittek térképre, amelyek közül 828 területet sikerült megtisztítani.

A rendezvény az Energiaügyi Minisztérium főtámogatásával valósul meg. A versenyt záró eredményhirdetés és díjátadó a Tiszanána-Dinnyéshát partszakaszon levő kikötőben lesz június 20-án, kedden.

Korábban írtuk