Gréczy Zsolt az ATV-ben úgy fogalmazott: az egy százalékos pártból kilépett főpolgármestertől önmérsékletet és visszafogottságot vár el. A politikus azután ment neki keményen a főpolgármesternek, hogy kijelentette: szerinte nem indít saját főpolgármester-jelöltet a DK.

Hirdetés

Budapest első embere szerint ugyanis az derülne ki, hogy nem is olyan nagy párt a Demokratikus Koalíció. A Párbeszéd egyelőre hallgat az ügyben. A pártból egyébként éppen a DK-ba távozott a korábbi pártigazgató Kocsis-Cake Olivio, Szűcs Balázs 7. kerületi alpolgármester, Kenéz István, Pest vármegyei alelnök, illetve Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester is – hangzott el a Hír TV híradójában.

Korábban írtuk