A KR NNI azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy az ügyben még 2022 decemberében indítottak nyomozást a Nemzeti Információs Központ jelzése és a belga hatóságokkal folytatott nemzetközi adatcsere alapján.

Hirdetés

Az elkövetők a gyanú szerint 2018-tól kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket szerveztek be belgiumi prostitúciós munkavégzésre.

Az esetenként még kiskorú, rossz szociális és egzisztenciális körülmények között élő nőket egy budapesti nő toborozta több esetben a valós munkakör eltitkolásával, vendéglátóipari, jól fizető munka – felszolgáló, takarító, ügyintéző – ígéretével. A jelentkezőket ő kötötte össze egy belga férfival, aki Belgiumban, Oostende településen több vendéglátóipari egységet – éttermet, éjszakai bárt – üzemeltetett.

A gyanú szerint a 34 éves nő segítette a munkára beszervezett nők kijutását Belgiumba – ő szállította ki őket kocsival vagy elkísérte őket a repülőúton -, valamint fontos szerepet játszott az áldozatok Belgiumban regisztrált, online szexhirdetéseinek kezelésében is.

Korábban írtuk

Belgiumban a már említett férfi kezdetben a kiközvetített nők bizalmába férkőzött, több nőt luxus életkörülményeivel szerelembe ejtett, majd néhány hét eltelte után prostitúcióra kényszerítette őket az általa üzemeltetett, oostendei bárokban.

A férfi elvette a lányoktól a pénzüket, a fizetésüket visszatartotta, abból nekik csak a mindennapi létfenntartásukhoz szükséges összeget adta vissza. A nők prostitúciós tevékenységét személyesen vagy videókamerán keresztül figyelte, és többször erőszakosan lépett fel velük szemben, olykor megütötte, bántalmazta is őket – írták.

Közölték azt is, hogy az ügyben 2023 májusában a belga és a magyar hatóságok az Eurojust közreműködésével közös nyomozócsoportot hoztak létre, ennek eredményeként a belga és a magyar rendőrök közösen derítették fel a teljes elkövetői kört, illetve több mint húsz sértettet is sikerült azonosítani.

Az egy időben, összehangoltan végrehajtott közös akciót február 20-án tartották Belgiumban és Magyarországon: a nyomozók budapesti tartózkodási helyén fogták el a magyar nőt és egy belga férfit, akiket a belga hatóságok által kibocsátott európai elfogatóparancsok alapján őrizetbe is vettek.

A KR NNI nyomozói három budapesti címen kutatásokat hajtottak végre, amelyek során a nőtől vagyonelkobzás keretében pénzt, nagy értékű személygépkocsit, több nagy értékű karórát foglaltak le, valamint a kibernyomozók lementették mindkettőjük mobiltelefonjainak adatait.

A nő és a férfi letartóztatásban várja átadását a belga hatóságoknak; a büntetőeljárást a belga hatóságok fogják lefolytatni velük és a Belgiumban elfogott további hat gyanúsítottal szemben is.

A belgiumi akció során elfogták az elkövetői csoport vezetőjét, akitől 15 luxusgépkocsit, csaknem 35 ezer eurót, és mintegy 10 ezer euró értékben aranyat, ezüstöt és luxuscikkeket foglaltak le – áll a közleményben.