A Sándor-palota közleményben reagált arra, hogy Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője szerdán azt állította egy videóban: Sulyok Tamás köztársasági elnök „egy köztörvényes bűnöző”, aki a 2000-es évek elején ügyvédként közreműködött abban, hogy magyar termőföldek kerüljenek külföldiek kezébe.

Hirdetés

Az elnöki hivatal közleménye szerint „Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök ügyvédi tevékenysége során mindenben a hatályos jogszabályoknak és ügyvédi esküjének megfelelően járt el, nincsen takargatnivalója. Törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre.” A köztársasági elnöki hivatal azzal zárta közleményét, hogy a rágalmazóval szemben megteszi a megfelelő jogi lépéseket, vagyis várhatóan pert indítanak Dobrev Klára ellen.

Sok port kavart a Fittelina-ügy

Sokan emlékezhetnek még a Fittelina-botrányra, az Apró-Gyurcsány-villa felújításának történetére 2005-ből. Az Origo cikke szerint a Gyurcsány házaspár 1995-ben hozta létre a Fittelina Kft.-t. Később Gyurcsányné átengedte az Apró-Gyurcsány villa hasznosításának jogát a Fittelina Kft.-nek – amelynek tulajdonosai és tisztviselői ők maguk voltak –. Ezzel a trükkel pedig minden évben több millió forinttal tudták csökkenteni a befizetendő társasági adót.

Az eredeti cikk az Origo oldalán olvasható IDE kattintva.

Korábban írtuk