Ha kórházműködtetés, akkor HospInvest – legalábbis ezt sugallják a hírek. Mintha nem is lennének az egri kórház üzemeltetésére jogot szerző és azóta a kórházvédőkkel hadban álló részvénytársaságon kívül mások a piacon. Pedig több száz olyan egészségügyi vállalkozás van, amely valamilyen résztevékenységet lát el a kórházak feladataiból, és szép számmal találunk olyanokat is, amelyek a HospInvesthez hasonlóan teljes intézményeket, kórházakat működtetnek.

Vannak, akik jól megférnek egymás mellett, de akadnak olyanok is, akik ádáz csatát vívnak egymással, mert az érdekeik ütköznek. Harcaikhoz felhasználnak minden befolyást: az egészségügyi szolgáltatók konkurenciaharca átszövi a gazdaságot és a politikát. Pedig nincs jobb- és baloldali beteg, mint ahogy jobb és baloldali kórház sincs. A HospInvest Zrt. 2000-ben alakult egészségügyi szakemberek, menedzserek, közgazdászok és szakorvosok összefogásával és 2004 júliusában átvette a kiskunhalasi, majd egy hónappal később a körmendi kórház üzemeltetését, az előbbit szocialista, az utóbbit pedig fideszes többségű önkormányzattól. Ám az ekkor már részvénytársasági formában működő vállalat két fő tulajdonosa, Kern József és Kollányi Gábor máshogy képzelték el a továbbiakat. 2006 májusában Kern József kivált és MediSyst nevű új cégébe magával vitte a körmendi kórházat is. A szétválással egy azóta tartó, ám gondosan leplezett háború vette kezdetét…

*

A MediSyst Körmenden, Tapolcán és Mezőtúron működtet kórházakat, a gyöngyösi kórház üzemeltetéséért kiírt pályázaton azonban csak a második lett. Győzött a volt üzlettárs, Kollányi Gábor cége. Így lett Heves a HospInvesté. A Dunántúl jó része pedig a MediSysté… De azért nem egészen. A MediSyst a körmendi, tapolcai és mezőtúri kórház mellett az őriszentpéteri rendelőintézetet, a kőszegi rendelőintézetet és a General Motors üzem-egészségügyi szolgálatot is működteti. Kern a Diagon Kft. többségi tulajdonosa is egyben: a rendszerváltáskor alapított cég a magyar diagnosztikai piacon 95 százalékos részesedéssel bír, a világ több mint nyolcvan országába szállít, de gyártóüzeme van Indonéziában és Brazíliában is. Egy hirtelen jött ötlet alapozta meg a magyar diagnosztikai piac vezető vállalatának számító Diagon Kft. szárnyalását: a cég megtalálta a fehér foltot a piacon, hematológiai oldatot kezdett gyártani. A Diagon az egyik legrégebbi szereplő az egészségügyi szolgáltatások piacán. De kik vannak még rajtuk kívül?

*

A 2004-ben alakult Mega-Logistic Beruházási és Üzemeltetési Részvénytársaság a siklósi kórházat üzemelteti. A vállalat a Galla Invest Befektetési és Kereskedelmi Kft. és a Mercator 2001 Ingatlanforgalmazó Kereskedőház Kft. összeolvadásával jött létre. A cég fő profilja az ingatlanforgalmazás, saját tulajdonú ingatlanok adásvétele, de emellett kereskedelemmel, fuvarozással, raktározással, szállodai szolgáltatással, sőt még napilapkiadással, nyomozással és követelés-behajtással is foglalkozik. A Mega-Logistic négy egészségügyi intézmény működtetésében is jelen van, például az Állami Egészségügyi Központban és a pécsi Honvédkórházban is. A részvénytársaság vezérigazgatója Tamás Attila. A siklósi kórházat megalakulása óta üzemelteti a cég, az üzemeltetés jogát pályázati úton szerezte meg.

A szerződés tervezetében az állt, hogy a gyógyintézmények működtetésében nagy tapasztalatokkal rendelkező befektető átvállalja a kórház mintegy 200 milliós adósságát, valamint az intézményt legalább tíz évig a jelenlegi ellátások megtartása mellett, eredeti rendeltetésének megfelelően üzemelteti. Az ügylet kissé szokatlan: a kórházműködtető 75 százalékban az épületek tulajdonosa is, emellett a vállalkozó tíz év múlva az önkormányzat hozzájárulása nélkül is megváltoztathatja az egészségügyi funkciót.

Az átvétel idején a város első embere Marenics János, MDF-es támogatással indult független polgármester volt. A kórház lejárt tartozása 2004 közepére elérte a 200 millió forintot, adósságállománya havonta 5-8 millióval nőtt. Az önkormányzat a tulajdonrészt saját 94 százalékos tulajdonrészéből 16 millió forintért adta el a privatizációs pályázaton induló és 11 befektető közül nyertes Mega-Logistic Rt.-nek. A számvevők aggályosnak tartották a siklósi példát, mivel az önkormányzat ingyen a vállalkozói tulajdonba került kht.-ra ruházta vagyonát, amely az egészségügyi feladatai biztosítását hivatott szolgálni, ráadásul az intézmény pénzügyi problémái sem szűntek meg.

Siklóson sokan tartottak a privatizációtól, mivel a kórház épülete igen értékes, belvárosi telken fekszik, a siklósi vár tövében. Korábban a TriGránit érdeklődött a vár iránt… 2005 szeptemberében látott napvilágot a hír, hogy a Mega-Logistic a kórház eladására készül. Ezt cáfolta Kanizsai István, a Siklósi Kórház Kht. igazgatója, aki elmondta, hogy a kórház gazdálkodása stabil, adósságállománya nincs, a befektetőknek pedig nem áll szándékukban áruba bocsátani. Ám Siklóson nem oldódtak meg a korábbi problémák: annak ellenére, hogy a Mega-Logistic kifizette tartozásait, az intézmény továbbra is 3-4 millió forintos veszteséget termelt havonta. Jelenleg már csak egyetlen aktív kórházi osztály, a belgyógyászat működik a siklósi kórházban, illetve 2007-ben elindult az egynapos sebészet.

*

A Medicomplex Kft. 2005 szeptemberétől egy projektcégén, a PalotaHosp Egészségügyi és Szolgáltató Kft.-n keresztül a Várpalotai Kórházat működteti. 2007-ben átvették egy újabb intézmény, a Kulcson működő 85 ágyas ápolási, rehabilitációs kórház működtetését is. A Medicomplex Csoport tulajdonosa és ügyvezető igazgatója dr. Rácz Tamás, az orvostudományok kandidátusa, okleveles egészségügyi menedzser, aki az elsők között alapított magánkórházat Magyarországon, 1991-ben R-Klinika néven.

A vezetőségben foglal helyet dr. Tóth Ildikó, akinek tatabányai főigazgatói működése alatt sikerült a megyei kórház egymilliárd forintos adósságát ledolgozni, és 1,3 milliárd forint pénzügyi tartalékot felhalmozni. A vezetőség operatív tagja továbbá dr. Baksai István, aki az országban egyedülálló módon, tíz éven keresztül vezette a szolnoki megyei kórházat úgy, hogy eközben sohasem lépett fel likviditási zavar, és minden lényeges gyógyító területen milliárdos nagyságrendű gép-műszer és infrastrukturális innováció történt. A főigazgatói csoport harmadik tagja dr. Szakács Ferenc, aki három évig az egri megyei kórház rendelőintézetét irányította, majd 2 évig a kórház főigazgatója volt. A cég mottója: „Szakértelem az egészségügyben”. Vannak tehát jól működő, valóban innovatív szakmai befektetők is.

*

Viszonylag új szereplő az egészségügyi piacon a Medical Investments, amely 2007 óta működteti a nagyatádi kórházat. A cég tulajdonosa Kovács Róbert, az AB-Aegon korábbi vezérigazgató-helyettese. A felügyelőbizottság tagja Varga Zoltán, akinek jelentős tulajdonrésze van a Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben, a Wizz Air légitársaságban, illetve többségi tulajdonosa a Centrál-csoportnak. A kórházműködtetés pénzügyi hátterét az ugyancsak Varga-tulajdonú Termindex Befektetési Holding Zrt. adja. A Medical Investments 2008 márciusában nyerte el a Nagyatádi Kórház üzemeltetésre kiírt pályázatot. A Nagyatádi Kórház egyébként februártól már önkormányzati biztos felügyeletével működött. 2007-ben, az első körben meghirdetett nyilvános pályázatra beérkezett két ajánlat nem felelt meg a kiírás feltételeinek. Ezért az önkormányzat újabb pályázatot írt ki az intézmény működtetésére, ezen a Hosp Invest Zrt. és a Medical Investment nyújtott be érvényes ajánlatot. A kórház vagyonkezelésbe adását a Nagyatádért Egyesület, a szocialisták, valamint a független képviselők támogatták, míg a négy fideszes képviselő nemmel voksolt. A város végül elsősorban a dolgozók továbbfoglalkoztatásának ígérete miatt döntött az átadás mellett.

Az 1,7 milliárd forintos költségvetésű, 428 ággyal működő kórház 421 millió forintos adósságot halmozott fel. A HVG információi szerint Nagyatádon a korábbi önkormányzati biztost a Medical Investments saját szakértője, Kollár Zoltán váltotta fel. Kollár Zoltán egyébként pár hónapig a Mega-Logistic által üzemeltetett siklósi kórházban is tevékenykedett…

*

Kikből lesznek kórházüzemeltetők? Ingatlanfejlesztőkből, légitársaság-tulajdonosokból, és persze mentősökből… 116 millió forintért vásárolta meg a korábban tüdőszanatóriumként működő Majláth-kastélyt Nógrádgárdonyban Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat volt főigazgatója érdekeltségébe tartozó Opinion Kft.

Takács Zoltán 1998-ban a Főnix nevű vállalkozás tulajdonosa és vezérigazgatója lett, s ezt a beosztását 2004 márciusáig meg is tartotta. A Főnix még 2002-ben nevet és cégformát váltott: Főnix SOS Rt.-ként üzemelt tovább, s ekkorra az ország egyik legnagyobb foglalkozás-egészségügyi szolgáltatójává nőtte ki magát. Takács Zoltánt 2004-ben az Országos Mentőszolgálat főigazgatójává nevezték ki. A témával akkoriban a Demokrata részletesen foglalkozott. Takács ma az Opinion tulajdonosa.

A nógrádgárdonyi intézményt az új tulajdonos magánkórházként működteti tovább. A közel 60 ezer négyzetméter alapterületű szanatórium, a gazdasági épület és a szennyvíztisztító 116 millió forintért került a kft. tulajdonába, míg Takács Zoltán kétmillió forintért vásárolt meg egy csaknem 10 ezer négyzetméter területű gyümölcsöst és egy közel ezer négyzetméternyi építési területet.

Felvetődött, hogy az Opinion esetleg túlságosan is olcsón jutott volna a kórházhoz, miközben Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke állítja, az intézmény felújítására nem állt rendelkezésre forrás, és az ingatlan eladására mindenképpen szükség volt…

*

A kabai székhelyű MedCenter a miskolci megyei kórház onkoradiológiáját üzemelteti. Borsodban is sok a nyitott kérdés: nem dőlt még el véglegesen a kazincbarcikai és az ózdi kórház sorsa, bár már körvonalazódnak az erőviszonyok. A kazincbarcikai kórházra eredetileg hárman pályáztak, ám ketten visszaléptek, így mára már egyedüli – valószínűleg nyertes – pályázó a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Centruma.

Az ózdi kórház működtetésére ketten pályáztak, a HospInvest Zrt. és a Medcenter Kft., de a HospInvest visszalépett, így egyedüli pályázó a Medcenter lesz, konzorciumban a miskolci megyei kórházzal.

*

A kórházüzemeltetők mellett megjelentek a piacon a magánkórházak is. Varga Péter Pál nemzetközi hírű gerincsebész magánklinikája 2005-ben vette át az államtól az Országos Gerincgyógyászati Központ működtetésének jogát. A Központ megszerzéséért nem indult más pályázó. A Budai Egészségközpont Kft. 15 évre szóló szerződést kötött a minisztériummal, amelyben a bérleti díj és jelentős szakmai fejlesztések fejében átvállalták a kórház működtetését. Az egészségközpont bevételeinek 45 százalékát külföldi betegek ellátásából, a hazai pácienseknek nyújtott privátszolgáltatásokból, illetve nemzetközi kutatásokból nyeri.

Az Országos Gerincgyógyászati Központ jelenleg magánkórház, amely részben közfinanszírozott ellátást is végez. Az Országos Egészségügyi Pénztárral kötött szerződés alapján évente körülbelül hatezer közfinanszírozott magyar beteget lát el, ebből 1600 a műtéti eset. A privát betegellátás díja nemzetközi tarifa alapján történik.

A magánkórházak megjelenése ma még szórványos. A működtetésbe adás viszont országos jelenség. Egyre több önkormányzat dönt úgy, hogy pályázatot ír ki kórházának működtetésbe adására. Miközben a sajtó és a média a HospInvest egri ügyeivel foglalkozik, a háttérben folyik a harc a maradék piac felosztásáért.