Hirdetés

A tárcavezető Abu-Dzabiban tett látogatást, ahol egyeztetett a külügyminiszterrel, az ipari és fejlett technológiáért felelős miniszterrel, az energiaügyi és infrastruktúráért felelős miniszterrel, az élelmezés- és vízbiztonságért felelős államminiszterrel, valamint a külgazdasági államminiszterrel. Tárgyalásairól beszámolva a külügyminiszter kiemelte: tavaly 37, idén az első félévben 14 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom, amely így elérte a 160 millió dollárt. Hozzátette: most olyan megállapodásokat kötöttek, amelyekkel tovább fejlesztik az együttműködést, és újabb magyar cégeknek adnak lehetőséget a belépésre az ország piacára.

Hangsúlyozta: a legfontosabb megállapodás az, hogy a Tungsram egy leányvállalatot hoz létre Abu-Dzabiban és egy gyárat épít 4 millió dollár értékben, amihez a magyar kormány is pénzügyi támogatást biztosít. A Tungsram már több megrendelést kapott a közvilágítási rendszerek modernizálására több várostól az Egyesült Arab Emírségekben, és azt várják, hogy ha ez a gyár megvalósul, újabb itteni városok fogják használni a cég termékeit saját közvilágításuk modernizálásához – magyarázta. Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy megállapodtak egy közös üzleti tanács létrehozásáról az érdekelt vállalatok részvételével. Az Eximbank 725 millió dolláros hitelkeretet biztosít a két ország cégeinek a közös projektekhez – mondta.

Kitért arra: abban is megállapodtak, hogy újraindítják a két ország között a teherszállítási légi forgalmat úgy, hogy biztosítják a belépést az országaik területére a teherszállító gépek személyzetének. Azt is mondta: megállapodtak arról is, hogy figyelembe veszik az Európai Unió javaslatát és annak megfelelően írják alá a beruházásvédelmi megállapodást, amely biztos jogi hátteret garantál a vállalatoknak.

A külügyminiszter közölte: a Mol egy egyedülálló technológiával szeretne megjelenni az itteni energiapiacon, amire annál is inkább van igény, mert az olajmezők kitermelési hatékonyságát növelni szeretnék, emellett pedig a közelmúltban a világ negyedik legnagyobb összefüggő gázmezőjét fedezték fel az Egyesült Arab Emírségek területén, és innen hamarosan megindulhat a kitermelés. Emlékeztetett: az ország a múlt hónapban állította üzembe a térség első nukleáris erőművét, és a több mint 30 éves magyar üzemeltetési és nukleáris biztonsági tapasztalat jó alapot adhat az energetikai együttműködés fejlesztésére.

Megjegyezte: az Egyesült Arab Emírségekből 100 ösztöndíjas hallgatót fogadnak magyarországi egyetemeken. A tárcavezető úgy vélte, a közel-keleti békefolyamatban az Egyesült Arab Emírségek rendkívül fontos szerepet játszik, hiszen nemrég megállapodtak Izraellel a diplomáciai kapcsolatok normalizálásáról. Ez nagyon jó hír Magyarországnak is, mert minél inkább béke és nyugalom van ebben a térségben, annál kevésbé valószínű migrációs nyomás kialakulása innen Európa felé – mutatott rá.

Elmondta: komoly a remény arra, hogy Izrael a jövőben más arab országokkal is rendezni tudja a kapcsolatait, és akkor a világ egyik legsúlyosabb válsággóca is végre megindulhat a rendeződés fel, ami lehetőséget ad arra, hogy az együttműködésben mind Izraellel, mind pedig az arab országokkal végre a hasznot hozó – gazdasági, energetikai, beruházási, kereskedelmi – kérdésekre tudjanak fókuszálni. Szijjártó Péter közölte: nagyra becsülik az Egyesült Arab Emírségek erőfeszítéseit ebben a tekintetben, és továbbra is támogatják Izrael politikáját annak érdekében, hogy minél több arab országgal tudja rendezni a kapcsolatait a térségben.

Korábban írtuk