A humanitárius misszió keretében a magyar orvosok Csád déli régiójában tevékenykedtek, itt nagyon nehéz a helyzet, a Közép-Afrikai Köztársaságból és Kamerunból ide menekült embereket kellett gyógyítaniuk – mondta el telefonon Azbej Tristan.

Hirdetés

Beszámolt arról is, hogy a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem munkatársai a térségben szárazságtűrő mezőgazdasági termelési módozatokat tesztelnének, illetve mutatnának be magyar technológiákra alapozva.

Diplomáciai küldetés keretében megszületett Magyarország és Csád történelmének első kétoldalú megállapodása – közölte az államtitkár. Hozzáfűzte, a Hungary Helps Ügynökség és a helyi, a menekültek és a csádi visszatérők támogatását szolgáló ügynökség (CNARR) között jött létre együttműködési megállapodás, tapasztalatcseréről, valamint magyar részről a menekültellátáshoz való hozzájárulásról.

A misszió hasznosnak bizonyult, a csádi partnerek azt kérték, hogy magyar humanitárius műveleti szakemberek a jövőben is oktassák csádi kollegáikat – mondta Azbej Tristan. Kiemelte: nagyon fontos ez egy olyan országban, ahol egymillió menekült tartózkodik, és amely maga is „migránskibocsájtó” országgá válhat.

Korábban írtuk

Csád az afrikai Száhel-övezetben, „utolsó stabil bástyaként” áll ebben a régióban, ahol mindennaposak a fegyveres konfliktusok, ahol polgárháború illetve katonai puccs bizonytalanítja a helyzetet – fogalmazott az államtitkár.

Rámutatott ugyanakkor, hogy Csád is nagyon nehéz helyzetben van, hiszen 18 milliós lakosságának egyharmada humanitárius ellátásra szorul, az országon belül a Boko Haram terrorszervezet pusztít és okoz belső menekült-válsághelyzetet, a környező országokból pedig egymillió menekült érkezett oda, akiknek az ellátása nem megoldott.

Magyarország egyrészt az „érző szív” megközelítést alkalmazza – felelősek vagyunk azért, hogy ne történhessen ilyen szenvedés -, másrészt a „józan észét”, tehát a magyar érdeket szolgáljuk, amikor, felismerve, hogy Csád európai irányú migrációs forrásország lehet, megelőzzük ezt az áradatot azáltal, hogy helybe visszük a segítséget – hangsúlyozta Azbej Tristan.