Palkovics László a Humda Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által indított Road Safety – a biztonság az első elnevezésű országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat győri állomásán elmondta, hogy a cél teljesítésének több módja is van, és az uniós országok mindegyike más utat választott.

Hirdetés

Az északi országok a tudatosítást választották, vagyis elmondják, miért kell a közlekedési szabályokat betartani. A déli országokban – Magyarország is inkább ide tartozna – a rendőri eszközök erőteljesebb alkalmazását helyezték előtérbe, míg Európa közepén főleg a technológiai fejlesztésre fókuszálnak – mondta a miniszter.

Utóbbi esetében olyan, az utakhoz és az autókhoz kapcsolódó megoldásokat próbálnak bevezetni, amelyek megelőzik a baleseteket. Ide tartoznak egyebek mellett az önvezető járművek is – folytatta. A miniszter hangsúlyozta, hogy egységes megoldás sehol sincs, de e három megoldás kombinációja segítségével elérhető a 2050-re meghatározott célt. Ugyanakkor e három megoldás közül a tudatosítás eszköze a legfontosabb – fűzte hozzá.

Palkovics László elmondta: a Humdánál ezért a közlekedésbiztonság oktatása az elsődleges cél, amelynek a leghatékonyabb és legjobb eleme az, amikor a gyermekeknek egészen kicsi korban mutatják meg, hogy mitől veszélyes a közlekedés. Hozzátette, hogy a Road Safety sikeres, az országjáró programsorozatnak Győr már a tizedik állomása. A miniszter elmondta, hogy Magyarországon közlekedési balesetben évente mintegy 600-an vesztik életüket.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a megyeszékhelyen 130 ezren élnek, az agglomerációval együtt pedig mintegy 200 ezren, egynegyedük 18 év alatti. A programsorozaton részt vevő első és második osztályos kisgyermekek közlekedésbiztonsági oktatásának fontosságára is kitért a képviselő.

Kara Ákos, a térség másik fideszes országgyűlési képviselője szintén a gyerekek közlekedésbiztonsági oktatásának fontosságáról beszélt. Elmondta, hogy a megyeszékhelyen és környékén folyamatosan fejlesztik a közlekedési infrastruktúrát, legutóbb a Győr és Pannonhalma közötti kerékpárutat adták át, és már készül a bicikliút Gönyű és Komárom között is.

Weingartner Balázs, a Humda elnök-vezérigazgatója szintén sikeresnek nevezte a programsorozatot, amelyen eddig mintegy 20 ezer kisgyermek vett részt. Az oktatás két részből áll, egy elméleti szakaszból, amelyet a gyakorlat követ a felállított tesztpályán, ahol különféle közlekedési szituációkhoz kell alkalmazkodniuk – mondta. Hozzátette, hogy a következő hetekben Veszprémbe, Székesfehérvárra, majd a fővárosba is ellátogatnak, és tavasszal is folytatják a programsorozatot.

Korábban írtuk