Több tucat közterületen zajlott és zajlik jelenleg is Pécs növényesítési programja, a baranyai megyeszékhely szeretné kiérdemelni az Európa zöld fővárosa címet.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, idén ősszel a szokásos növénygondozási munka mellett komoly hangsúlyt fektettek a növényültetésre.
    
Míg 2010-ben és azelőtt évente 3000 négyzetmétert, addig idén és az elmúlt években már 7000-9000 négyzetmétert borítottak virágok Pécsett. A polgármester tájékoztatása szerint 5-6 éve csak néhány tucat fás szárú növényt telepítettek Pécs közterületeire, az elmúlt idényben már közel kétezret, idén pedig tavaszig 8400-at, köztük 5400 fát.
    
A Szent István térre, a Barbakán mellé és a Séta térre gesztenye-, és liliomfákat ültettek ki, zajlik a Pezsgőház környékének megújítása, valamint az Ókeresztény Mauzóleum környezetének növényesítése is.
    
Páva Zsolt kiemelte: a munkák során a fapótlás mellett a mediterrán hangulat erősítése volt a cél. Sok helyen érdekes növények jelennek meg, például a selyemmirtuszok, mirtuszloncok, szamócafák, mexikói ligetszépék. A Jókai térre tucatnyi, magas törzsre nevelt, örökzöld liliomfa került ki. 
    
A növények egy jelentős részét Pécs saját maga nevelte a Városi Csemetekertben. 
    
A város vezetője kitért arra is, hogy ősszel és télen városszerte folytatják a növényesítést. További liliomfákat, csüngő cédrusokat, és más érdekes növényeket telepítenek minden városrész közterületeire.
    
A Kertváros forgalmas, még nem díszített kereszteződéseiben – a Nagy Imre út – Malomvölgyi út, valamint Nagy Imre út – Aidinger út találkozásánál – mintegy 800 évelő növényt ültetnek ki. Díszítik a város keleti kapujának számító Pécsváradi út – Üszögi út deltáját is. A kertészeti munkák egy esztétikus zöld kapu kialakítását célozzák, ahogy ez a Kertváros esetében, a Siklósi útnál is történt.
    
A kiültetett növények között cédrusok, ciprusok, cserszömörce, terülő borókák, díszfüvek kapnak többek között helyet, melyek méltó módon köszöntik majd a városba érkezőket – írta Páva Zsolt.
    
A fásítás, a növényesítés mellett barcelonai, párizsi mintára végezték el a Keszüi úti platánok fiatalító metszését. A munkát egyrészt a fák egészségének, másrészt a környéken élők biztonságának a fenntartása indokolta.
    
A polgármester közleménye szerint a fásítás és növényesítés 2017 tavaszán is folytatódik. Ennek során szeretnék kiemelni a pécsi zöldfelületi rendszer frekventáltabb részeit: a belvárosi és városrészközponti területeket, városkapukat, nagy forgalmat lebonyolító, főbb közlekedési utak környékét.

(MTI)