Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

A miniszter azt mondta: a WHO a tavalyi év márciusában jelentette be a világjárványt.  Az EMMI háttérintézményei, akik egy esetleges járványban érintettek lehettek, már január 24-én összejöttek.

Kiemelte: a miniszterelnök január végén létrehozta az Operatív Törzset, amely totális prevencióra mozgósította a nemzetet.

Európában mindenkit megelőzve tettünk előkészületeket arra vonatkozóan, hogy hogy lehetne a járványt esetleg megelőzni, késleltetni, felmérni milyen lehetőségeink vannak – hangsúlyozta.

Az orvos-miniszter közölte: mivel nem tudtunk a járványról sok mindent, fokozatosan kezdtünk bővíteni, próbáltuk megérteni, hogy mi történik. Alapul vettük a szakirodalmat, ezrével jelentek meg az egymásnak ellentmondó cikkek, tehát megint visszajutottunk oda, hogy elsősorban a saját tapasztalatainkat, ismereteinket kellett felhasználni – fejtette ki.

Korábban írtuk

Kiemelte: már a kezdeti fázisban jó megfigyeléseink voltak, ez a magyarázata annak, hogy még itt sem volt a járvány Magyarországon, de a tapasztalatok alapján elkezdtük összerakni azt a diagnosztikai és terápiás algoritmus-sorrendet, kezelési útmutatót, amit majd lehet alkalmazni, említeném például a heparint.

Hangsúlyozta: a magyar orvosok, intenzív terapeuták és járványügyi szakértők, az egész magyar egészségügy nagyon észnél volt, racionálisan közelített, és ezeket a törekvéseket azok az adatok is megerősítették.

A második ütközet az őszi, második hullámnak nevezett jó néhány hét volt, amikor újraindult a vírusfertőzés, miután az első fázist rendkívül sikeresen vettük, megnyitottuk a lehetőségeket az utazásra, mozgásra – közölte a miniszter.

Ennek a fejleménye volt az, hogy a Magyarországon gyakorlatilag már megszűnt járvány ismét elindult, főleg a külföldről, Horvátországból és máshonnan behozott vírustörzsekkel, és egy nagyon határozott, meredek emelkedés kezdődött el – tette hozzá.

Ezt látva – folytatta – a kormány november 11-én szigorító intézkedéseket hozott, amelyek részben hasonlóak voltak az első fázis járványügyi intézkedéseivel, de a tapasztalatoknak megfelelően ez kibővült.

A miniszter hangsúlyozta: teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy járványügyi intézkedésekkel nem lehet megállítani a világjárványt, radikális javulást csak az oltások jelenthettek.  

Kifejtette: Magyarország csatlakozott az európai megrendelésekhez, de realizáltuk november végén, december elején, hogy nem fogják tudni tartani az európai vakcinaszállítmányok sem mennyiségileg, sem időpontokat tekintve a szerződésben meghatározottakat.

A gyógyszerhatóság kiküldte a szakembereit Moszkvába és Kínába is. Az elképzelhető legkorszerűbb gyárakban történik a vakcinák gyártása, teljesen automatikus kontrollrendszerekkel, tehát a gyártás minden egyes fázisát automata rendszerek ellenőrzik, amik nem manipulálhatók – magyarázta.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ ellenőrzésének köszönhetően biztos lehetett benne mindenki, hogy a vakcina, ami idekerül Magyarországra, az hatékony, és nincs lényeges mellékhatása – részletezte.

Kiemelte: ez aztán nagyon hosszú vitát generált, amibe rengeteg politikai érdek volt. Egy nagyon csúnya történet, nem hiszem, hogy ezzel foglalkozni kellene, de azt hangsúlyozni kell, hogy ezeket a vakcinákat sorban alkalmazzák a nyugat-európai országok és más kontinensek országai is – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy milyen nehézséggel kellett szembe nézni miniszterként azt válaszolta: az egész életemet úgy töltöttem, hogy rendkívül nagyok voltak a kihívások. Általános sebészként indultam, aztán áttértem a fej-nyaki daganatok sebészetére, utána következett az Országos Intézet vezetése.

Lelkileg mindenre fel voltam készülve, nyomasztó volt nagyon sokszor a felelősség, és átéreztem azt. Együtt gondolkodtam az intenzív terapeutákkal, napi 15-20 szoros konzultációban voltam. Átéltem azt, amikor azt érezték vérprofi, nemzetközi összehasonlításban kiváló emberek, hogy tehetetlenek, mert nincs a kezükben terápia – fejtette ki a tárcavezető.

Az interjúban szóba került még az Eucharisztikus Kongresszus megrendezése, amelynek az előkészületeibe a Mária Rádió egy Árpád-házi szentekről szóló kis műsorsorozattal kapcsolódik be.

Az Árpád-ház és az eucharisztia azért rendkívül érdekes kérdés, mert ugye a világ egyetlen szent koronájával koronázták meg Szent Istvánt, létrehozta az archiregnumot, a világtörténelem egyik archív régióját, ami azt jelenti, hogy egy olyan birodalom, amelyik nemcsak a földi viszonyokat érti és értelmezi, hanem az univerzumot – ismertette a miniszter.