Évszázados időutazás a jáki templomban

A templom előtti téren fehér pólós, rövidnadrágos kiskamaszok futják a köröket a kora őszi időt idéző novemberben. A közeli Jáki Nagy Márton Általános Iskola tanulóinak éppen tornaórájuk van. A napsütésben vakító fehér sportruhát viselő fiatalok lendülete éles kontrasztot ad hazánk egyik legpatinásabb műemléke, a román kori templom nyugalmával, különösen hogy ezenkívül semmilyen mozgás nincs a kéttornyú épület körül.

A templom a téli időszakban zárva tart a turisták előtt. Mi azonban lehetőséget kaptunk rá, hogy néhány héttel a felújítási munkák befejezése előtt belépjünk az 1256-ban felszentelt és a román kori építészetet a maga teljes pompájában reprezentáló bazilikába.

– A felújítást részben az épület nedvesedése tette halaszthatatlanná. A templomot annak idején ugyanis szigetelés nélkül építették egy domb tetejére, amelynek legfelső rétegét, amint azt a legújabb kutatások kiderítették, agyagréteg borítja. Az agyagnak pedig kiváló a víztartó képessége, ezért a rá hulló csapadék nagy része nem lefelé, a talaj mélyebb rétegeibe szivárgott, hanem felfelé, a templom falaiba, és az évszázadok során egyre feljebb húzódott – kezdi a magyarázatot Sarkadi Márton építészmérnök, a helyreállítási szakmai vezetője.

A renováció során tehát új rendszert létesítettek a tetőre hulló csapadékvíz elvezetésére, valamint gondoskodtak róla, hogy a felmenő falak ne érintkezhessenek a talajnedvességgel, és a falakba injektált szigetelőanyagok segítségével megakadályozták, hogy a nedvesség továbbhatolhasson bennük felfelé. A felbontott padló alól félméteres mélységben el is távolították a vörös agyagot. A keletkezett térközt kavicsréteggel töltötték ki, így a visszaépített padló kőlapjai között csupán némi pára juthat át.

A templom legszebb, legimpozánsabb része, a nyugati kapu, a többszörösen tagolt, faragott emberi és állati alakokkal, növényi motívumokkal díszített főbejárat riasztó állapotba került a közelmúltra: szobraiban feldúsult a nedvesség, és az őket érő különféle szennyeződések hatására aggasztó kémiai elváltozások mutatkoztak rajtuk. Ennek részeként például a faragott felszín egyfajta hártyaként, kéregként lógott rajtuk, amely a legcsekélyebb fizikai beavatkozásra, akár egy óvatos érintésre is leválhatott, leeshetett. Vagyis: a nedvesedés és a szennyeződés együttes hatása a káprázatos faragványok szétporlásával, a művészi érték elvesztésével fenyegetett. A szakembereknek így olyan megoldást kellett találniuk, amellyel el lehet kerülni a fizikai behatásokat, és végül a lézeres tisztítás mellett döntöttek:

– Nagy erejű, koncentrált sugarakkal égettük le a szobrok felületéről az ott felgyűlt szennyeződést. Ez kíméletes, de időigényes megoldás. Egy sugár egy kisebb pénzérme méretének megfelelő felületen képes hatást kifejteni, a tizenöt méter magas kapu elemeinek megtisztítása tehát hónapokat vett igénybe – részletezi a szakember.

Végignézünk a bélletes kapuzat növényi indáin, sárkányain, griffmadarain, majd a bejárat fölött sorakozó emberi alakokon: fásult szürke helyett immár halványsárgában pompáznak, és csaknem olyan hatást keltenek, mintha frissen faragták volna őket.

– Az oromzat apostolfigurái a kilencvenes években készült, pontos másolatok. Stílusjegyeik összehasonlító vizsgálata alapján valószínű, hogy az eredetiket annak idején olyan mesterek készítették, akik korábban bajor földön, a bambergi dóm díszítésén dolgoztak – említi Sarkadi Márton.

Jobb kéz felé indulunk, néhány lépéssel elérjük a déli mellékhajó oldalában lévő ajtót, amelyen keresztül belépünk az épületbe.

Az első benyomás, ami odabent ér: a templombelső jóval színesebb, mint amilyennek a felújítás előtt készült fényképek mutatják. Ez nem kizárólag annak tudható be, hogy az üvegablakokon át vastag kévében ömlik be a napfény, sokkal inkább annak, hogy a támpilléreket, boltíveket sárga, vörös, zöld festés borítja: a XVII. században felvitt díszítések megtisztított maradványai.

– Közkeletű tévedés, hogy a középkori templomok és katedrálisok belső tere egyszínű volt. Épp ellenkezőleg: számos színnel és mintával díszítették őket, hogy minél elevenebb, élénkebb hatást keltsenek a szemlélőben – mondja Sarkadi Márton.

Bal kéz felé indulunk. A déli torony aljában meghúzódó sarokban freskótöredékek ötlenek szembe. A középkorban ez lehetett a templom leggazdagabban ékesített, legdíszesebb pontja.

– A felújítással párhuzamosan végzett régészeti ásatás feltárta, hogy itt, a déli mellékhajó azon sarkában, amely legközelebb esik a főbejárathoz, különleges sírt alakítottak ki. A XIII. századi alapokkal együtt készült, vagyis úgy tervezték a templomot, hogy a része legyen. A Ják nemzetség Nagy Márton néven emlegetett nemzetségfőjének, a templom építtetőjének földi maradványai kerültek elő belőle. A falak díszítése tehát az alapító nyughelyét jelzi – magyarázza a szakember. – És igen valószínű, hogy az egyik freskótöredéken látható öt emberi alak közül az egyik, feltehetőleg a középső éppen Nagy Márton.

A Szent György-templom ugyanis nemzetségi monostorként épült. Ez annyit tesz, hogy egy részét a szomszédságában létrehozott – mára elpusztult – bencés kolostor szerzetesei használták, a másikat viszont a Ják família tagjai.

A nyugati kapu például a templom szerzetesek által be nem lakott részén nyílik. Valószínűnek látszik, hogy a Jákok a bencések útjába nem eső, díszes főbejárattal kívánták ország-világ tudtára adni, mennyire módosak. A kapu tehát nemcsak kiemelkedő művészettörténeti érték, de korabeli státusszimbólumnak is lehet tartani.

Az északi tornyot a délivel összekötő, a turisták elől elzárt emeleti karzat a Jákok társadalmi (ön)reprezentációjának tere lehetett, míg a déli torony első emeletén – egy szinttel a már említett sírhely fölött – van egy vastag falaktól közrefogott, boltozott, kis ablakkal, szűk ajtóval ellátott helyiség, amelyről a kutatók feltételezik, egy időben a család kincseskamrájaként szolgált.

– A Jákok az ország egyik legvagyonosabb, legbefolyásosabb famíliája volt, a nemzetségi monostor létrehozásával erőt és hatalmat demonstráltak. Nemcsak a környéken élőknek, de a királynak is üzentek vele: ez a család nagy dolgok véghezvitelére képes, érdemes megbízni benne, végül is tagjai országos méltóságot is viseltek. Egyébként nemcsak a Jákok emeltettek nemzetségi monostort ebben az időben, de számos más család is, például a Türje nemzetség Türjén vagy a Győr nemzetség Lébényben – részletezi Sarkadi Márton.

A szentély felé indulunk. Az oltár mögött látható ugyanis a templom másik különlegessége: a sárkányölőként is emlegetett Szent Györgyöt ábrázoló freskótöredék. A gonoszt szimbolizáló szörnyből ma már alig látszik valami, de a dárdájával szúró szent, valamint az őt hordozó ló jól kivehető.

– Ez az egyetlen festett oltárkép a Kárpát-medencében, amely a XIII. századból fennmaradt. Nem festettük újra, csupán megtisztítottuk, hogy színei intenzívebbé váljanak, és némi retusálással javítottuk a sérüléseit. Heitler András restaurátor e munka során figyelt fel egy érdekességre: a kép közepén, nem sokkal a ló hasa alatt – halványan bár, de – még egy arc látszik. Ez a megoldás rendkívül szokatlan az ilyen jellegű képeken, úgyhogy felvetődik: vajon itt is a Ják nemzetség egyik tagját kívánta ábrázolni a festő, ezúttal donátor szerepben?

A kérdésre nincs határozott válasz, úgyhogy kiballagunk az épületből, és bejárjuk a kertet.

Itt – az északi mellékhajó felőli oldalon – keresztutat hoztak létre. Stációit korábban a templomkert kerítésében lévő fülkékben lehetett megtekinteni, ám a felújítás során áthelyezték őket, és most egységes külsejű, külön e célra épített oszlopokon láthatók, üveglap mögé zárva.

Feléjük indulnánk, ám kísérőnk korábban jelezte, hogy ne lépjünk a fűre: nemrég telepítették, meglátszana rajta lépteink nyoma. Így maradunk a kövezett ösvényen, és közben arra gondolunk: a látogatási időszak télre lezárult, egy darabig tehát nem kell turisták felbukkanásával számolni, jövő tavasszal meg már elég erős lesz hozzá a fű, hogy kibírja a várhatóan tömeges érdeklődést.