Sanyarú gyerekkoráról elmélkedik Gyurcsány Ferenc egy Facebook-bejegyzésében, amiben azzal is riogat, hogy hamarosan bajban lesznek az emberek. Gyurcsány Ferenc újabb zavaros bejegyzése, aggódása azonban meglehetősen képmutató, tekintve, hogy éppen most akarja eladni százmilliókért – vagy akár milliárdért – azt a villát, amiben évtizedek óta él, és amit annak idején egy zsidó családtól koboztak el – számol be a portál.

Hirdetés

A Gyurcsány-család a kilencvenes évek óta él a budai elitnegyedben egy hatalmas luxusvillában. Gyurcsány Ferenc nemrég jelentette be, eladják a hírhedt épületet.

A gyalázatos múltú Apró-villa történetéről is beszámolt korábban az Origo. A Szemlőhegy utcai épület telekhatáránál gyakran egyeztetett a szomszéddal, Kádár Jánossal Apró Antal hírhedt kommunista káder. Az ötvenes években költözhetett be a családjával, és a kilencvenes évektől itt él a Gyurcsány család luxuskörülmények között.

Gyurcsány aggódása már csak azért is álszent, mert családi otthonukat nem kevés ügyeskedéssel alakították ki.

A teljes cikket az Origo oldalán olvashatják.

Korábban írtuk