A Késmárki Evangélikus Líceum épületénél tartott ünnepségen a politikus úgy fogalmazott: a következő években a magyarok és a szlovákok olyan kihívásokkal fognak szembesülni, amelyek „hasonló határozottságot és a szabadságba vetett hasonló, rendíthetetlen hitet követelnek meg, mint amivel Petőfiék bírtak.”

Hirdetés

„A következő években nagyobb szükségünk lehet egymásra, mint valaha” – jelentette ki, hozzátéve: azok az eszmények, amelyek 1848-at is meghatározták, ma is érvényesek.

Magyar Levente kiemelte: Petőfi programja olyan volt, amely az itt élő összes nemzetiség jólétét és előrehaladását szolgálta. Azért harcoltak, hogy legyen egyenlőség, legyen szabad sajtó, valósuljon meg a népképviselet – mondta, majd úgy folytatta: Petőfi Sándorék „azt képviselték, hogy az emberek szabadon dönthessenek a sorsukról és egy olyan társadalmat építsenek, amelyik az igazságra és a testvériességre épül.”

Az államtitkár a közmédia kérdésére válaszolva a helyszínen arról is beszélt, hogy Európában háború dúl, és ismét veszélybe került a szabadság, így a történelmi hősök üzenete továbbra is aktuális.

„Amikor veszélyben van mindaz, amit közösen építettünk évszázadokon keresztül – a szabadságunk – akkor sutba kell dobni a vitákat és azokat a pontokat kell keresni, amelyek mentén tudjuk építeni a közös jövőt, a szövetséget, a barátságot” – figyelmeztetett Magyar Levente. Megjegyezte: a régió népeinek közösen, összefogva kell fellépni az őket közösen fenyegető veszélyekkel szemben.

Korábban írtuk