Fotó: MTI/Komka Péter
Felavatták Tamási Áron emléktábláját a felvidéki Révkomáromban
Hirdetés

Az államtitkár elmondta: az emlékéveken keresztül a nemzeti összetartozás tudatát, érzését akarják erősíteni, s Tamási Áronra azért is esett a választás, mert élettörténetével szimbolizálja a magyarságot, hiszen Székelyföldön született, élt Erdélyben, a trianoni Magyarország területén, tett egy próbálkozást Amerikában, aztán visszatért Erdélybe, s Magyarországon halt meg. Hozzátette: az emlékév választásával azt a szándékot is követték, hogy a gyerekek szeressék meg az olvasást, és hazaszeretet is tanuljanak, hiszen Tamási humoros, lendületes, olvasmányos regényei nagyon alkalmasak erre.

Révkomáromban a helyi Jókai Színháznál helyezték el Tamási Áron emléktábláját. Ezzel összefüggésben Potápi Árpád János rámutatott: úgy tekintenek a Jókai Színházra, mint a felvidéki magyar kultúra egyik fellegvára, egy olyan intézményre, amely kulturális központ is, s így remélik, hogy a táblával ráirányítják a figyelmet a színházra, másrészt pedig bíznak abban, hogy a színház ismét előveszi Tamási darabjait.

A Tamási Áron születésének 125. évfordulójára meghirdetett emlékév fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a programsorozat lebonyolítója pedig a Magyarság Háza volt. Az emlékév zárásaként a Kárpát-medence és a diaszpóra tíz helyszínén avattak és avatnak Tamási Áron-emléktáblát. Pénteken erre egyidejűleg került sor a felvidéki Révkomáromban, a horvátországi Eszéken és a szlovéniai Lendván, szombaton pedig a kárpátaljai Beregszászon avatnak emléktáblát. Az emlékév záróeseményeként emléktáblát avatnak még majd a németországi Kastlban, az ausztráliai Brisbane-ben, a dél-afrikai Johannesburgban, Argentínában, Buenos Airesben, az Amerikai Egyesült Államokban, Clevelandben, és a kanadai Edmontonban is.

Korábban írtuk