Hirdetés
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este – jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen. Hozzátette: hét embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: negyed tízkor érkezett a bejelentés, hogy egy turistahajó felborult a Dunán. A fedélzeten 33 dél-koreai turista és kéttagú magyar személyzet tartózkodott. A hatóságok azonnal megkezdték a kutatást a Duna teljes szakaszán.

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: 96 hivatásos tűzoltóval, tűzoltóautókkal, speciális műszerekkel is keresik a túlélőket. Hozzátette, a keresés elhúzódó folyamat lesz.

Az M1 aktuális csatornán elmondták: a helyszínen tartózkodik Pintér Sándor belügyminiszter és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is. Horváth Ildikó az MTI-t arról tájékoztatta, hogy három nagy kórház fogadja a dunai hajóbaleset sérültjeit.

Az államtitkár a magyar kormány nevében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Egyúttal megköszönte a mentésben részt vevők munkáját.

Fotó: MTI (archív)

Korábban írtuk:

Az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. megbízásából Tóth Mihály szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 22 óra előtt a Panorama Deck Kft. Hableány elnevezésű sétahajója eddig ismeretlen okok miatt felborult és elsüllyedt a Duna budapesti szakaszán az Országháznál. A városnéző hajójárat fedélzetén a legénységgel együtt összesen 34-en utaztak, főleg távol-keleti turisták. A mentés nagy erőkkel tart az erős sodrású, magas vízállású Dunán, ezt az eső és a sötétség is nehezíti.

A Panorama Deck Kft. „minden erőforrást mozgósít az emberéletek védelmében”. A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik – tették hozzá.

Az MTI tudósítója azt jelentette a helyszínről, hogy a környéket teljesen lezárták, a vízi rendészet hajói, mentőhajók és tűzoltóhajók segítik a mentést. A Petőfi téren több rendőr-, mentő- és tűzoltóautót látott.

A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panoráma Deck flottájának 2003-óta – írták.

Az M1-nek Szatmári Zsolt, az Érdi Nemzetközi Katasztrófavédelmi szakbúvároktató azt mondta: jelenleg minden akadályozza a mentést, az időjárás, a víz hőmérséklete és a Duna gyors folyása.

Az M1 tudósítója arról számolt be, hogy északi irányban a Margit hídig, déli irányban a Petőfi híd alatt is látni lehet a villogó fényeket, hatalmas reflektorokkal világítják meg a vizet.

A rendőrség honlapjára feltett közlemény szerint felborult hajó miatt tart a mentés a Duna fővárosi szakaszán, a Margit hídtól a folyó déli irányába.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A baleset miatt a rendőrség a Margit híd és az Erzsébet híd között hajózási zárlatot rendelt el.