A tizennyolcadik életévüket betöltött lányok szabadon meddővé tétethetik magukat július elsejétől, hacsak az Országgyűlés nem hoz sürgősen egy olyan törvényt, amely ezt a kérdést megnyugtatóan szabályozza. Egy különös pécsi orvos beadványa nyomán ugyanis az Alkotmánybíróság tavaly novemberben alkotmányellenesnek minősítette a korábbi rendelkezést, amely szerint a művi meddővé tétel feltétele a betöltött harmincötödik életév vagy három vér szerinti gyermek. A magyar nemzetfogyás és az individualista liberalizmus korában ez újabb burkolt felhívás az önpusztításra. Az alkotmánybírósági döntés óta hét hónap telt el…

Július elsejétől azok a magyar lányok, akik betöltötték tizennyolcadik életévüket, és úgy gondolják, nem akarnak majd gyermeket szülni, szabadon sterilizáltathatják magukat. Egy különös pécsi orvos, bizonyos dr. Jakab Tibor (a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Magatartástudományi Intézetének munkatársa és a Soros Alapítvány főtámogatásával működő, betegjogokkal foglalkozó Szószóló Alapítvány felügyelő-bizottságának tagja) ugyanis beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, mert úgy vélte, alkotmányellenes, hogy a sterilizációt a betöltött harmincötödik életévhez vagy három vér szerinti gyermekhez köti a jogszabály. Az alkotmánybírák pedig – dr. Harmathy Attila, dr. Kovács Péter és dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva tiszteletre méltó különvéleményével – helyt adtak Jakab úr megkeresésének. Így aztán november tizennegyedikén kimondatott, július elsejétől minden nagykorú lány szabadon meddővé tétetheti magát. Az Alkotmánybíróság 43/2005-ös számú határozata szerint ugyanis „az alkotmány 54. § (1) bekezdése széles körű védelemben részesíti a szabad, tájékozott és felelősségteljes döntésre képes ember saját teste és sorsa feletti rendelkezési jogát. A jelen ügy szempontjából annak van jelentősége, hogy az önrendelkezéshez való jog alapján az emberek – az Alkotmány rendelkezéseivel összhangban lévő jogszabályi korlátok között – szabadon dönthetnek a családi élet, a házasság, a gyermekvállalás kérdéseiben”. A határozat kimondja továbbá, hogy „az Alkotmánybíróság szerint sem népesedéspolitikai szempontok, sem az állam egészségvédelmi kötelessége nem teszi alkotmányosan elfogadhatóvá, hogy az Eütv. (egészségügyi törvény – Á. B.) a vér szerinti gyermekek számától teszi függővé az alapjog-érvényesítést”. Vagyis, a jelenlegi alkotmány az egyéni szempontokat a hosszú távú közösségi érdekek elé sorolja. Ugyanakkor Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke a határozat megszületésekor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a testület nem zárta ki a művi meddővé tétel „arányos törvényi korlátozásának” lehetőségét. A feladat tehát a törvényhozásé, ám a november óta eltelt hét hónapban még nem került a Tisztelt Ház elé a téma. Pedig az idő sürget, hiszen alig több mint egy hét múlva de jure felnőtt, mentálisan és erkölcsileg azonban sokszor még gyereklányok feküdhetnek a kés alá, hogy néhány év múlva esetleg megbánva döntésüket súlyos pszichés és lelki sérülésekkel küzdjenek majd. Lehet, hogy épp a szemfüles Jakab doktor magatartástudományi intézetében vizsgálják majd őket. Az Alkotmánybíróság döntése önmagában is sokkoló, ám ha a liberális, individualista, „önmegvalósító” korszellem, a carpe diem-gondolkodás összefüggéseiben vizsgáljuk a dolgot, akkor még súlyosabb a helyzet, mint elsőre gondolnánk. Köztudott, hogy a magyarság egyre gyorsuló iramban fogyatkozik, s a kormányzat szociális, családpolitikai elképzelései legalábbis nem segítik elő a kedvezőtlen tendenciák megfordítását vagy legalább lassítását. Igen magas a magzatgyilkosságok száma is, bár sajnos a köztudatban nem rögzült elég erőteljesen, hogy az elmúlt ötven évben hétmillió magzati életet oltottak ki hazánkban. Mindez így együtt egy társadalmi méretű kannibalizmus, jövőfelfalás – genocídium. Majoros István demográfus minderről a következőket mondta lapunknak: – A konfliktus lényege: az egyén és a közösség harmóniájának megbomlása az utóbbi egy-másfél évszázadban. Kétféle totalitarizmus van, ami igen nagy károkat képes okozni az emberiségnek. Ezek közül az egyik, amikor a közösségi érdekeket túlerőltetik, elnyomják az egyén alkotókedvét és így tovább. Ezt nevezhetjük kollektivista totalitarizmusnak. A másik, amikor a közösséget értéktelennek minősítik, tagadják, hogy annak az egyénre valami hatása lenne, vagy hogy a kettő között kiegyensúlyozott viszony létezhet, s kizárólag az egyén a viszonyítási pont. Ez a felfogás a társadalmat egyének halmazának tekinti. Nevezzük ezt a szemléletet individualista totalitarizmusnak (anarchizmusnak – a szerk.). A művi meddővé tétel ez utóbbinak a megnyilvánulása. A baj az, hogy az alkotmányból mindez simán levezethető. Vagyis Jakab Tibornak az Alkotmánybíróság nem véletlenül adott igazat. Abban ugyanis egy szó sincs arról, hogy az egyének gyermekvállalással kapcsolatos döntéseinek harmóniában kellene állnia a közösségi léttel. Mert a gyermekvállalást a liberális alapokon álló alkotmány teljes egészében az emberek magánügyének tartja. Pedig nem az. Vagyis nem kizárólag. Márpedig itt arról van szó, hogy az egyén dönthet úgy, hogy nem kívánja továbbadni az örökségként kapott életet és ebbe senkinek semmilyen beleszólása nem lehet. Ha tehát az egyének halmaza úgy dönt, hogy mint közösséget, mint nemzetet kiirtja önmagát, akkor ehhez joga és nagyon sok lehetősége van. A szakmai szervezetek és a felelősen gondolkodó közéleti szereplők egy része is érzi az ügy súlyát. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy fogalmazott, hogy a magyar orvosok a betegek gyógyítására esküdtek föl, ezért sok orvos megütközik azon, hogy „az öncsonkítás irányába menő beavatkozásokat” is velük akarják elvégeztetni. Határozottan tiltakozott a művi meddővé tétel liberalizációja ellen a Magyar Rezidens Szövetség. A szakorvosjelöltek és a fiatal orvosok nevében kiadott közlemény szerint az alkotmánybírósági döntés, ha nem követi felelős jogalkotás, komoly erkölcsi, etikai és szakmai aggályokat ébreszt, és súlyos társadalmi-gazdasági következményekkel is jár. A Magyar Rezidens Szövetség felhívja a figyelmet, hogy „a művi meddővé tétel egészségügyi kockázattal járhat és utána mind férfi, mind nő esetében a termékenység többnyire csak igen nehéz és költséges mikrosebészeti módszerekkel állítható helyre, és ez a beavatkozás az esetek igen jelentős részében sikertelen (…) A családtervezési célú meddővé tétel elterjedésének hatására az évtizedek óta észlelt lehangoló népességi statisztikák tendenciái tovább romlanának, az elöregedő lakosság és az aktív korúak csökkenő száma pedig hosszú távon ellehetetleníti a szociális ellátórendszerek hatékony működését”. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia véleménye szerint „a szigorúan gyógyító jellegű orvosi javallaton kívüli, közvetlenül szándékolt amputáció, csonkítás vagy sterilizáció ellenkezik az erkölcsi törvénnyel, és nem szerves része az ember önrendelkezési jogának”. A liberális irányultságáról ismert Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy az elemzések és viták során összekeveredtek a vallási-lelkiismereti, az orvosi, az alkotmányossági és az emberi jogi szempontok, ami nehezíti a kérdés megnyugtató újraszabályozását. Ezért arra kérték az egészségügyi tárcát, hogy sürgősen, még június harmincadika előtt dolgozzon ki új, megnyugtató szabályozástervezetet. Megszólalt az ügyben a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium és a Magyar Nőorvos Társaság is. A szakmai testületek a Magyar Orvosi Kamarához csatlakozva határozottan elzárkóznak a tizennyolcadik életévüket betöltött lányok sterilizálásának korlátlanul szabaddá tételétől. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete ugyancsak ellenzi a döntést, mondván, a liberalizálás helyett a házasságra és a felelős szexuális életre való nevelést kellene szorgalmazni. A Fidesz-MPSZ és a Kereszténydemokrata Néppárt konzultációt kezdeményezett a szakmai szervezetekkel, a parlamenten kívüli pártok közül pedig a Jobbik Magyarországért Mozgalom határozottan felszólította az Országgyűlést, hogy az életkori határt emelje vissza a vonatkozó törvénybe. A Magyarok Világszövetsége lapzártakor élőláncot szervezett az Országház köré, így tiltakozva a liberalizálás ellen, és követelve a sürgős törvényi rendezést. A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége viszont nem jeleskedik a fenyegető veszedelem elhárításában, mivel a kormányalakítás és a választási ígéretekkel nem épp összhangban lévő kormányprogram adagolása foglalja le őket. Mindezzel együtt úgy tűnik, hogy a törvényhozás a szokásosnál is Pató Pál-osabban fogja föl a dolgot, pedig példátlan baj szakadhat ránk a minden előzetes társadalmi-szakmai vitát mellőző, hirtelen meghozott alkotmánybírósági döntés nyomán. Az Országgyűlés azonban mind máig nem foglalkozott még érdemben ezzel a súlyos problémával. Az idő sürget, a magyarság fogy, az emberek elvont jogai pedig nem állnak arányban kötelezettségeikkel és főként felelősségtudatukkal. Ebben a helyzetben a törvényhozás joga, sőt kötelessége cselekedni. Ágoston Balázs