A Szentatya gesztusaiból nyitottság, derű, koncentrált figyelem és óriási jóindulat sugárzott – mondta az Olaszország-szakértő. Ferenc pápa sugárzó jóindulata és a derűje jóízű nevetésben, mosolyban nyilvánult meg, olyan volt, mint aki hazatért tette hozzá.

Hirdetés

A szakértő, aki jelen volt a Szentatya fogadásán a Sándor-palotában is, a vendég gesztusait olyannak érezte, mint, aki régóta itt van, aki hazatért.

Nyilvánvalóan ez elsősorban egy apostoli út volt, aminek a hitéleti része töltötte ki a legtöbb időt, de az állami vezetőkkel való találkozása arra késztette az egyházfőt, hogy nagyon nagy erővel, nagy nyilvánosság előtt állást foglaljon a béke mellet, amit röviden úgy lehet jellemezni, hogy tűzszünet, tárgyalások, béke – mondta.

A pápa magyarokról megfogalmazott üzeneteinek lényegét a szakértő úgy látja, hogy Magyarország egy keresztény ország, amelynek megközelítése a politikában az, hogy mindenképpen érvényre kell juttatni a jézusi üzeneteket: dicsőség mennyben az Istennek és békesség a Földön a jóakaratú embereknek.

Korábban írtuk

Ennek az üzenetnek el kell jutnia mindenkihez, még akkor is, ha a fősodratú nyugati média igyekezett homályban tartani ezeket az üzeneteket, ahogy azt az üzenetet is, hogy bölcsőkre van szükség, nem sírokra – mondta Szomráky Béla

Az olasz püspöki kar lapjában megjelentek ezek az üzenetek, míg mások inkább a menekültek befogadásának szükségességét emelték ki, amit úgy állítottak be, mintha ez egy Magyarországnak szánt szigorú intelem lett volna. De nem nézték meg a következő mondatot, ami szerint ez egy nagyon komplex probléma, amelyben közös erőfeszítésre van szükség. Egész Európának újfajta megközelítés kell. Ez nem nekünk szólt, hanem azoknak, akiket a pápa félreérthetetlenül a háború szólistáinak nevezett – hangzott el.

A szakértő szerint Ferenc pápa nyilván azért jött hozzánk, mert Magyarország az egyetlen, a Vatikánnal együtt, amelyik azt mondja, hogy mindenféleképpen béke kell: egyezzenek meg az asztalnál a harcoló felek.

Szomráky Béla megemlítette azt is, hogy a pápa szerdai nagy audienciáján dicséretben részesítette Magyarországot az ukrajnai menekültek befogadása miatt.

A háromnapos pápalátogatással kapcsolatban Járai Judit a Kossuth rádió vezető szerkesztője is vendége volt az M1-nek, és egyike volt a pápát hazaszállító gépen utazó nemzetközi újságírói csapatnak. Vatikáni tapasztalatait összegezve elmondta, hogy rendkívül jó visszhangja volt a magyarországi látogatásnak.

A Szentatya szerdán külön megköszönte azt a szeretetet, amit a magyar emberektől kapott. A Vatikánban átérzik azt, hogy a több évtizedes kommunista hatalom után sokkal élőbb a hit, amit Ferenc pápa is észlelt. Járai Judit szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a pápa újra ide látogatott.

Az, hogy másodszor látogatott hozzánk, azt jelzi, hogy kiemelt szerepet tulajdonítanak Magyarországnak. Elsősorban a magyar családpolitikának – emelte ki az újságíró. A figyelemre méltó magyar családpolitikát még amerikai papok is kiemelték a Vatikánban most készített interjúkban. Úgy tekintik, hogy ez Európának „nemcsak modellt kínál, hanem megmentheti Európát” – idézte Járai Judit, akinek interjúit az elkövetkező napokban közvetíti a Kossuth Rádió.

A vasárnap reggel sugárzott Új világ című műsor teljes egészében erről szól majd – hangzott el.