Fotó: MTI/Balogh Zoltán (szerk.), illusztráció
Hirdetés

Korózs Lajos, a népjóléti bizottság szocialista elnöke szerdai online sajtótájékoztatóján a testület keddi üléséről szólva úgy fogalmazott: Müller Cecília országos tisztifőorvos megfutamodott.

„Csak a szokásos: az MSZP hazudik” – írta erre reagálva a Fidesz-frakció az MTI-nek küldött közleményében.

Hangsúlyozták: mindenki láthatta, követhette, hogy Müller Cecília – ahogy hónapok óta minden nap – kedden is tájékoztatta a lakosságot az éppen aktuális ügyekről, majd ezután több mint négy órán keresztül válaszolt a védekezéssel kapcsolatos kérdésekre a parlament népjóléti bizottságában.

Ezzel szemben Karácsony Gergely főpolgármestertől csak annyira futotta, hogy közölte, „kicsit fáradt”, azt meg „engedjük el”, volt-e rühesség az általa fenntartott, gócponttá vált Pesti úti idősotthonban, vagy hogy volt-e titoktartási szerződése az orvosnak – írta a Fidesz-frakció, úgy értékelve: Karácsony Gergely válaszok helyett megint csak hárította a felelősséget.

Közleményükben ízléstelennek nevezték, amit a szocialisták „játszanak”, arra szólítva fel őket, hagyják abba a hangulatkeltést, és kérjenek bocsánatot.