A Fidesz szerint az MSZP próbálja láthatatlanná tenni a kormány eddigi teljesítményét, és semmibe veszik azt a 208 ezer gyereket, akik az idén jogosultak arra, hogy a nyári szünet hétköznapjain ingyen ebédet kapjanak.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő szombaton sajtótájékoztatón bejelentette: az MSZP költségvetési módosító javaslatban kezdeményezi a szociális gyermekétkeztetésre szánt állami források megemelését 3 milliárd forinttal.

Fotó: MTI, archív

A Fidesz közölte, a kormány a tavalyi 3 milliárd forint helyett az idén 5,3 milliárdot fordít a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetésére a tavaszi, nyári, őszi és téli tanítási szünetekben. Hozzátették, a tavalyi 440 forint helyett idén 570 forintra nőtt a napi támogatási összeg, amelyből így jobb minőségű étel készülhet a gyermekek számára.

A közlemény szerint a 2017-es költségvetésben további 1,4 milliárdos pluszforrás lesz, amit akár a minőség javítására és még több gyermek ellátására lehet fordítani.

MTI

Fotók: MTI, archív, ilusztráció