A nagyobbik kormánypárt közleményében azt írta: a „baloldal által támogatott szankciók miatt” más európai országokban a magyar energiaárak sokszorosát fizetik a családok és a vállalkozások.

Hirdetés

A rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar családok kapják a legolcsóbban a földgázt, és a második legolcsóbban az áramot – hangsúlyozta a Fidesz, hozzátéve: a vállalkozásoknak pedig rezsitámogatási program indult, hogy megvédjék a munkahelyeket.

A Fidesz szerint a baloldal azonban „brutális rezsiemelést és tömeges munkanélküliséget” hozna az országra, mert az Európát kivéreztető brüsszeli szankciók pártján áll. Ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a szankciókról szóló nemzeti konzultációt, „mert a szankciós válságnak csak közös fellépéssel tudunk véget vetni” – írták a közleményben.

A DK-s Dávid Ferenc online sajtótájékoztatóján azt kérte, tegyék szektorsemlegessé a kis- és közepes vállalkozások rezsitámogatását. Az ellenzéki párt parlamenti képviselője, gazdasági árnyékminisztere azt is javasolta, hogy a kkv-k rezsitámogatását ne három, hanem hat hónapig folyósítsák.

Korábban írtuk