Dobrev Klára, a DK EP-képviselője korábban elmondta, az Orbán-kormány politikailag megbukott, illetve a „rezsicsökkentés megbukott”.

Hirdetés

A Fidesz azt írta: ha a baloldalon múlott volna, akkor egy napig sem lett volna rezsicsökkentés Magyarországon. Gyurcsányék kormányzásuk alatt duplájára emelték az áram árát, háromszorosára a gáz árát, nem szavazták meg a rezsicsökkentést és több éve az eltörlését követelik – fűzték hozzá.

A rezsicsökkentés kilencedik éve – a jelenlegi háborús energiaválságban is – védi a magyar családokat – közölték azt is rögzítve, hogy a rezsicsökkentés továbbra is fennmarad, ezt szolgálja a rezsivédelmi alap és a kormány mostani döntése is.

A kommüniké szerint a kormánypártok egyetértenek azzal, hogy a jelenlegi háborús energiaválságban nem fér bele, hogy korlátlan mennyiségben fogyasztható a csökkentett árú energia.

A magyar családok háromnegyede átlagfogyasztó, őket továbbra is 100 százalékban védi a rezsicsökkentés, és az átlagfogyasztásig továbbra is mindenki havi közel 159 ezer forintot spórol meg a rezsicsökkentéssel – olvasható a Fidesz közleményében.

Korábban írtuk