A bejegyzésben idézték azt, amit Karácsony Gergely mondott a kampányzáró beszédében: „itt az ideje annak, hogy Budapest főpolgármestere kifogások helyett megoldásokkal szolgáljon!” Három évvel később valóban itt lenne az ideje – hangsúlyozták.

Hirdetés

Úgy fogalmaztak: „ehhez képest most megint ott tartunk, hogy a főpolgármester sokadjára is azzal riogat, hogy Budapest csődbe megy és nem élik túl 2023-at. Ő mindezek ellenére nyugodtan tükörbe tud nézni, mert szerinte ez nem az ő hibája…”

A posztban azt kérdezik Karácsony Gergelytől, kinek a hibája, hogy „három éve szórja a fővárosiak pénzét”; kinek a hibája, hogy a késlekedés miatt 5 milliárd forinttal drágább lett a Lánchíd felújítása és évente 1 milliárd forintot buknak a budapestiek a BKV reklámtenderén.

Kinek a hibája az a sok száz millió forint, amelyet a hibás közbeszerzések után büntetésként szabtak ki a fővárosra; kinek a hibája, hogy folyamatosan csúsznak és egyre drágábbak azok a beruházások, amelyek akár már készen is lehetnének? – sorolták.

A posztban arról is kérdezik Karácsony Gergelyt, szerinte kinek a hibája, hogy a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a Széna tér felújítása drágább lett, úgy, hogy mindegyik esetben csökkent a műszaki tartalom; hogy „a cápák szabadon úszkálnak a főváros baloldali, hatpárti koalíciója körül”; hogy „levitézlett baloldali pártkatonák (Draskovics Tibor, Mártha Imre, Szűcs Erika, Gál J. Zoltán) zsíros tanácsadói pozíciókban ücsörögnek bármiféle hozzáadott szakmai érték nélkül”; hogy Budapesten az alapvető városüzemeltetési feladatok sem teljesülnek?

„Szerintünk lenne miért idegeskednie Karácsony Gergelynek, amikor tükörbe néz. Elkeserítő, hogy egy felnőtt emberbe nem szorult semmifajta felelősségérzet” – írta a Fidesz budapesti szervezete.

Korábban írtuk