Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: Török Zsolt „ismét hazug módon hamis információkat” közölt, ám mostani nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, amely eddig a magyar közéletben ismeretlen volt.

„Elvakultságában pitiáner bűncselekményekkel vádolt meg tisztességben megőszült tudósokat, művészeket és közéleti személyiségeket” – írta Selmeczi Gabriella, hangsúlyozva, hogy nem hajlandóak tolerálni „ilyen fokú gyűlöletkeltést”, ezért felszólította az MSZP-t: kövesse meg a megrágalmazott embereket.

Az ügyben a Fidesz parlamenti frakciója is közleményt juttatott el az MTI-hez; azt írta: az MSZP „első számú megmondó embere”, Török Zsolt – immáron sokadjára – alulmúlta önmagát is, „szánalmas közleménye” még a korábbi szocialista nyilatkozatok színvonalát sem ütötte meg. „A szocialisták, jó gyurcsányi tanítványokként és az MSZP-s hagyományokat ápolva, hazudnak, hazudnak és hazudnak” – zárták soraikat.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerdai közleményében azt írta: egyes hírek szerint míg odakint több tízezer ember tüntetett a Magyar Köztársaságért, „az Operában az új fideszes alaptörvényt ünneplő méltóságok nemcsak pezsgőztek örömükben, de pitiáner magatartással vétették észre magukat”.

„A közpénzből milliós keresettel rendelkező politikai vezetők, tehetős vállalkozók kristály hamutartókat és réz korlátgömböket loptak a nemzet egyik leghíresebb építményéből, sőt, némelyek ki sem fizették számláikat, több tízezer forintos adósságot hagyva maguk után. Amennyiben ez igaz, akkor sem tudunk ezen nagyon csodálkozni. Az a baj, hogy hihető” – írta a szocialista politikus, megjegyezve: a miniszterelnök is „előszeretettel hagyja figyelmen kívül a szabályokat, törvényeket, legyenek azok a magyaroké vagy nemzetköziek, ezenfelül (…) hazudik, nem mellesleg zsarol és lop”. „Így aztán semmi meglepő nem lenne abban, ha igaz lenne a hír a tolvajlásról, rongálásról, adósságról, amit a fideszes emberek maguk után hagytak az Operában” – áll az MSZP szóvivője által jegyzett közleményben.

A Magyar Állami Operaház későbbi tájékoztatása szerint „sajtókacsa”, hogy réz korlátgömbök és kristály hamutartók tűntek el az épületből január 2-án este, amikor gálaestet rendeztek az új alaptörvény hatálybalépése alkalmából.

(MTI)