Hirdetés

Az elmúlt hónapban az egészségügyi ellátórendszerünk hatalmas kihívás elé került, de természetesen még a koronavírus-járvány idején sem feledkezünk meg az onkológiai ellátást igénylő betegekről. Minden daganatos beteg megkapja a számára szabott terápiát. A március közepén életbe lépett miniszteri utasítás értelmében valamennyi kórháznak a veszélyhelyzet idején is el kell végeznie minden olyan beavatkozást, vizsgálatot, műtétet, amelynek hiányában a beteg életveszélyes állapotba kerülne, vagy amelynek elhalasztásával maradandó egészségkárosodást szenvedne.

Az új koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt miniszteri rendelettel módosítottunk több egészségügyi tárgyú korábbi rendeletet. A módosítások célja, hogy a fertőzésveszélyes ellátások száma csökkenjen, az egészségügyi kapacitások a védekezésre koncentráljuk az ellátók adminisztratív terhei csökkenjenek.

Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének hivatalba lépésekor, az első intézkedései között szerepelt, hogy felkérte az országos intézeteket, dolgozzák ki a nemzeti egészségügyi programokat azokon a betegségterületeken, amelyek a legtöbb halálozást és a betegek megnyomorodását okozzák. Ezek között a programok között szerepelt a Nemzeti Rákellenes Program is, amely az 1993-as kidolgozástól kezdve mai formájában tartalmazza a megelőzés, a terápia, a rehabilitáció legfontosabb követelményeit, kritériumait is.

Kiemelkedő jelentőségű lépés a rákutatás- és gyógyítás területén, hogy megalakult a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia, hiszen a daganatos megbetegedések megelőzésében és gyógyításában nemzetközi összefogásra és partneri együttműködésre van szükség. A Budapesten 2019 júliusában, húsz ország részvételével létrejött nemzetközi tudós testület létrejöttéhez a magyar állam 500 millió forinttal járult hozzá.

Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma