Fotó: facebook.com/Kocsis Máté
Hirdetés

Kovács Elvira a szerbiai migrációs helyzetről azt mondta: egy ideje több rendőr, csendőr van a térségben a terepen. Hozzátette: a VMSZ már 2015 óta hangoztatja, hogy kezelhetetlen az ottani helyzet és „nyilván az elmúlt időszakban csúcsosodott a probléma”.

A politikus szerint „a migránsok folyamatosan ott lesznek”, és amennyiben esetleg csökkenne egy kicsit a rendőri jelenlét, „ők azonnal jelzik ezt a Belügyminisztériumnak és folyamatosan kérik, hogy kövessék a problémát, gyűjtsék össze a migránsokat és vigyék őket befogadóközpontokba”.

Kovács Elvira a kérdésre, hogy meddig maradnak a szerb különleges erők és a rendőri egységek a határon, azt mondta: nagyon régóta kérik a folytonos, fokozott jelenlétüket. Felidézte: kezdetben csak olyan akciók voltak, hogy összegyűjtötték a migránsokat, „volt olyan is, hogy busszal és nagyon nagy számban”, aztán elmentek. A rendőrség és a szerb kormány azonban belátta, hogy ez egy állandó probléma, amit folyamatosan kezelni kell – emelte ki.

Mint mondta, a befogadóközpontokat azért állították fel, hogy a migránsok oda kerüljenek, „de ők felbátorodtak, megengedték nekik, hogy szabadon sétáljanak”. Emlékeztetett, hogy 2015-ben például „Magyarkanizsa, Horgos, illetve magyar önkormányzati települések voltak a célpontok, majd a Törökkanizsa községhez tartozó Majdány-Rábé”. Az ottani lakosság jogosan érezte azt, hogy nincs biztonságban – jegyezte meg.

Korábban írtuk

Szavai szerint „a migránsok szabadon sétálnak különböző településeken, a határ közelében, miközben a jogszabályok szerint dokumentumok nélkül ismeretlenek ezt nem tehetnék meg”.

Kezelni kell ezt a helyzetet, hogy ne féljenek az emberek, a lakosság jogosan várja el, hogy biztosítsák a biztonságukat, Szerbia polgárainak a biztonságát – fogalmazott Kovács Elvira.

A műsorban elhangzott: a migrációs helyzet kezelésében Magyarország és Szerbia együttműködik és ez jelentős részben a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) is köszönhető. Nemcsak azért, mert jelzik a problémát, hanem mert együttműködnek a helyi politikával. Ebben nagyon nagy szerepe volt a hétfőn elhunyt Pásztor Istvánnak, aki a VMSZ elnöke volt és akinek szombati temetésén jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök is.

Kovács Elvira úgy fogalmazott, hogy Pásztor István „az életét adta a vajdasági magyar közösségért”, és valóban az utolsó napokig küzdött mindazért, ami a politikájuk alapja, hogy nekik a szülőföldjükön kell megmaradniuk, „de ugyanakkor az anyaországgal építve a viszonyt”.

Pásztor István az elmúlt tizenhárom évben rengeteget dolgozott azon, hogy a magyar szerb-viszonyok ma „történelmi szinten legyenek” – jelentette ki a párt alelnöke. Hangsúlyozta: folytatniuk kell a munkát.

Kovács Elvira emlékeztetett: Szerbiában szerdán írták ki a parlamenti választásokat. Pásztor István instrukciói alapján elkészült választási programjuk, amelynek pontjai között szerepel a migrációs válság kezelése, Európa jövője, a szuverenitás és nem utolsó sorban a magyar-szerb viszonyok erősítése – tájékoztatott.

„Nekünk itthon Szerbiában, a Vajdaságban kell boldogulnunk” – hangsúlyozta a VMSZ alelnöke.