Hirdetés

Kiss Róbert elmondta: folytatódik az elrendelt és érvényben lévő hatósági házi karanténok számának csökkenése. Az elmúlt 24 órában 536 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 10 942 van érvényben. Az elmúlt 24 órában 18 esetben tapasztalták a hatósági karantén szabályainak megsértését, március 12. óta ezek száma 1199.

Elmondta azt is, hogy a következő két hétvégére ismét felhatalmazást kapnak az önkormányzatok a kijárási korlátozás esetleges szigorítására. Hozzátette: május 3-ig hatályban maradnak a kijárási korlátozás szabályai.

A Magyar Közlönyben erről megjelenő kormányrendelet szerint az önkormányzatok a következő két hétvégén is rendeletben határozhatják meg településeiken a kijárási korlátozással kapcsolatos szigorúbb magatartási szabályokat – részletezte.

Szólt arról is, hogy csütörtök reggel 6 órától biztosított az ingázás a szerb-magyar határon, a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn. Jelezte: péntektől megnyitják a Hegyeshalom II. közúti határátkelőt is az ingázók és a mezőgazdasági járművek átléptetésére, minden nap 7-10 és 17-20 óra között.

Az alezredes arra a kérdésre, hogy a nyugat-magyarországi Jánossomorja térségében miért torlaszolta el a rendőrség a határon átvezető földutakat, elmondta: a veszélyhelyzet kihirdetés után Magyarország visszaállította a határforgalom-ellenőrzést a schengeni belső határokon. Részben azért, hogy a tehergépjárművek ne jöhessenek be ellenőrzés nélkül – tette hozzá.

Nyugat-Magyarországon 78 közúti és két vasúti átkelő van, ebből – a határforgalom ellenőrzése mellett – hetet nyitva tartanak a személy- és teherforgalom számára, hatot pedig a személyforgalom biztosítására, a többit viszont fizikai határzárral lezárták. Az alezredes egyúttal a nyugati határ mellett élők türelmét kérte az intézkedés miatt, és kérte, a hozzájuk legközelebb eső másik határátkelőhelyet használják.

Szólt arról is, hogy a teherforgalomban jelenleg Röszkén, a belépő forgalomban van kisebb várakozás.

Kiss Róbert beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában 1134 esetben intézkedtek a kijárási korlátozás szabályainak megsértőivel szemben, ebből 483 figyelmeztetés volt, 350 helyszíni bírság és 301 feljelentés. Rémhírterjesztés miatt 70, közveszéllyel fenyegetés miatt 26, csalás miatt 80, járványügyi szabályszegés miatt 15 büntetőeljárás indult, és eddig 50 gyanúsítottat hallgattak ki.

Egy kérdésre válaszolva elmondta, Heves megyében járványügyi szabályszegés miatt nem rendeltek el büntetőeljárást, és nem kellett intézkedniük az üzletek nyitvatartására vonatkozó szabályok megsértése miatt sem. A hatósági házi karantén megsértése miatt a megyében négy embert figyelmeztettek, két helyszíni bírságot szabtak ki és hat feljelentést tettek, a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt 417 esetben intézkedtek, ebből 115 figyelmeztetés, 95 helyszíni bírság, 207 feljelentés volt.

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu (illusztráció)

Még emelkedő tendenciát mutat a koronavírus-járvány, nem vagyunk a végén, napról napra több a fertőzött – mondta az országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón.

Müller Cecília közölte, hogy folytatódik az idősotthonok ellenőrzése, ami megelőzési célt is szolgál. Egyrészt számon kérik az eddig hozott intézkedések végrehajtását, a jogszabályoknak való megfelelést, de egyfajta konzultációt is folytatnak: a népegészségügyi szakemberek helyben is segítik az idősotthonokban dolgozók munkáját – sorolta.

Kitért arra, hogy folyamatos az idősotthonok fertőtlenítése is. Azokon a helyeken kezdték meg ezt a munkát, ahol magas a gondozottak száma, és fordult már elő megbetegedés. Azonban ott is végeznek majd fertőtlenítést – megelőző jelleggel -, ahol még nincs fertőzött – mondta.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy a járvány kezdete óta jelentősen megnőtt az igény a kéz- és felületfertőtlenítő szerekre. Elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ eddig 70 ideiglenes engedélyt adott ki különböző vállalatoknak ezen szerek gyártására.

Jelezte, ebben a termékkörben is sok a hamis termék, azonban a fogyasztó a címkéről tájékozódhat, ahol megtalálhatók a termék jellemző összetevői, a felhasználási és adagolási javaslatok és a gyártáshoz kiadott engedélyszám is. Ha ez utóbbi nem szerepel az árucímként, akkor az gyanúra adhat okot – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy ezeket a fertőtlenítőszereket jól elkülönítve kell tárolni, és semmi esetre se öntsük át élelmiszeres dobozba, vagy kiürült üdítős flakonba, mert ez megtévesztő lehet.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos cáfolta azokat az ellenzéki állításokat, miszerint a Magyarországra érkező maszkok raktárakban porosodnának. Mint mondta, ezek fogyóeszközök és elsősorban az egészségügyi dolgozók védelmét szolgálják. Folyamatos a kiszállítás a kórházakba, mivel a maszkok nagy tételben fogynak, egy egészségügyi dolgozó legfeljebb egy műszakra, illetve pár óráig használ egy maszkot.

Müller Cecília szintén kérdés kapcsán tért ki arra, hogy a társasházat nem kötelezik semmire, ha ott egy, vagy több lakónál kötelező házi karantént rendelnek el. A lakás bejáratára kerül a piros színű figyelemfelkeltő cédula, a társasház bejáratánál pedig egy sárga felirat jelzi, hogy abban a házban vannak fertőzöttek.

Hozzátette: a társasházat nem kötelezik semmire, hiszen a hatóság személyekről dönt és intézkedik, azonban a közös tereket – lépcsőház, korlát, lift – érdemes átfertőtleníteni. Eddig nem volt arra példa, hogy egy egész társasházat helyeztek volna karantén alá.

A közelgő anyák napja alkalmából a szakember elmondta azt is, hogy az ilyenkor adott virág nem jelent veszély. A koronavírus egy légúti vírus, így is lehet elkapni – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a házilag készített pamut maszkokat érdemes hatvan, vagy magasabb hőfokon mosni.