Gyöngyösi Márton pártelnök, európai parlamenti képviselő egy 2022. decemberi Facebook-posztjában kijelentette,

Hirdetés

minden erejével azon lesz, hogy a kormány helyett többek között az ngo-khoz kerüljenek az európai uniós források.

„Felelős, konzervatív, a magyar polgárok érdekeit szem előtt tartó képviselőként határozottan elutasítom, hogy a Fidesz megfoszthassa a magyar polgárokat a nekik járó uniós forrásoktól, és minden erőmmel azon leszek, hogy a magyar önkormányzatok és nem kormányzati szervezetek igenis részesülhessenek közvetlen uniós forrásokból” – írta a közösségi oldalán Gyöngyösi.

Ugyanezzel, a többi baloldali politikus által is gyakran hangoztatott „érveléssel” állt elő még 2021 márciusában Gyöngyösi az akkori Jobbik-elnökkel, Jakab Péterrel közösen Ursula von der Leyennek címzett levelében, azt kérve, hogy a magyar kormányt kihagyva, közvetlenül juttassák el a magyarokhoz az uniós forrásokat.

Az EU akkor hagyta jóvá a világjárvány miatt bekövetkezett gazdasági visszaesés kompenzálását szolgáló támogatást a tagállamoknak.

Korábban írtuk

A Jobbik vezetői azonban ebben a nehéz helyzetben is hazánk ellen áskálódtak,

arról győzködték az Európai Bizottság elnökét, hogy ne adja oda a magyar kormánynak a szolidaritási alapból Magyarországnak járó összeget.

„Ezért ezúton szeretnénk felkérni elnök asszonyt, hogy gondoskodjon arról, hogy ez a közel 40 millió eurós támogatás ne az Orbán-kormányhoz érkezzen meg, hanem közvetlenül azokhoz a magyar emberekhez, akik a járványhelyzet következtében elveszítették megélhetésüket, a magyar államtól pedig semmiféle segítséget sem kaptak. Úgy gondoljuk, hogy egy közvetlen és gyors segély számukra valóban létfontosságú volna.”

Az úgynevezett közvetlen támogatás nem létezik az unióban, a közösség a különböző fejlesztési vagy szolidaritási alapokból nem egyes állampolgároknak juttat pénzt, hanem a tagállamok kormányainak, amelyek megfelelő szabályok alapján az EU erre hivatott szerveinek ellenőrzése mellett osztják szét a forrásokat.

Tehát

amikor baloldali politikusok a kormány megkerülésével, közvetlen uniós pénzekről beszélnek, annak semmilyen valós alapja nincs,

az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek ugyancsak léteznek speciális EU-támogatások, de ezek nem keverhetők össze a tagállamoknak járó forrásokkal. Mindez azt jelenti, hogy a baloldal az ilyen megnyilvánulásaival valójában azt célozza, hogy hazánk ne kapja meg ezeket az eurómilliókat, -milliárdokat.

Jakab Péter ezt követően önállóan is írt egy nyílt levelet az Európai Bizottság elnökének, amiben a fentiekhez hasonló, álságos javaslattal állt elő.

„Nyílt levélben kerestem meg az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyen asszonyt, miután a bizottság úgy döntött, egyelőre nem adják oda Magyarországnak azt a 2500 milliárd forintot, ami a helyreállítási alapból biztosíthatná a magyar gazdasági válság enyhítését. […] Levelemben arra kérem elnök asszonyt, az Európai Bizottság ne zárja el Magyarországtól a helyreállítási alap ezermilliárdjait, helyette tegye lehetővé, hogy az uniós támogatás az Orbán-kormány teljes mellőzésével közvetlenül a magyar emberekhez juthasson el.”

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatnak.