Fotó: Fortepan/Jezsuita Levéltár
Hirdetés

A magyar polgári, konzervatív jobboldal is alaposan megtanulta a leckét a rendszerváltozás zűrzavaros időszakában. Az MDF-kormány 1994-es bukásában és a kommunisták első visszatérésében meghatározó szerepe volt a baloldali, liberális propagandagépezetnek, és Orbán Viktor első kormányát is jórészt ez a médiakonglomerátum ütötte el 2002-ben az újrázás lehetőségétől. Istennek hála, a jobboldal tanult ebből, és sajtóhátterét is megerősítette, megszervezte.

Volt már ilyen a magyar történelemben. A dualizmus liberalizmusa miatt az 1918–1919-es patkánylázadást megelőző évtizedekben elárasztotta a magyar nyelvű sajtót egy addig ismeretlen, idegen hang, amely nem győzte gyalázni, rágalmazni a történelmi magyar politikai vezetőréteget és az egyházat. Raffay Ernő történészprofesszor alaposan dokumentált kutatásaiból tudjuk, hogy e jelenség mögött, illetve az ennek teret adó lapok sokaságának hátterében szinte minden esetben szervezett szabadkőműves tevékenység húzódott meg.

A felforgató propaganda eredménye az 1918-as krizantémos országvesztő puccs, majd az 1919-es első magyarországi vörösterror lett. Szerencsére voltak olyanok, akik fölismerték: a jól szervezett, kórusban hangoskodó ellenséges propagandagépezetet csak szintén jól szervezett, összedolgozó, bátor és következetes keresztény-nemzeti médiabirodalommal lehet ellensúlyozni, és bár az idő rövidsége miatt az összeomlásnak már nem tudtak gátat vetni, a rend helyreállítása után jelentős szerepük volt abban, hogy a közélet többé-kevésbé újra megtalálja a helyes irányt.

Közülük a legjelesebb, a maga korában legnagyobb hatású a magyar sajtóapostolnak is nevezett Bangha Béla volt. Az 1880-ban Nyitrán született és 1940-ben Budapesten elhunyt hitvédő jezsuita szerzetes, író már 1910-ben magára vállalta a Mária Kongregáció folyóirat szerkesztését, 1912-ben megalapította a modernista ideológiákkal világnézeti vitába szálló Magyar Kultúra folyóiratot, amelynek olyan jeles szerzői voltak, mint a neves pap-költő Sík Sándor, a jezsuita hitvédő Nyisztor Zoltán, Gárdonyi Géza, a piarista teológus Schütz Antal, Tóth Tihamér veszprémi püspök.

Korábban írtuk

A liberális métely ellensúlyozására Bangha Béla 1917-től még erőteljesebb missziós tevékenységbe kezdett, célul tűzte ki a Központi Sajtóvállalat megalapítását, de az e célra összegyűjtött pénzt az 1919-es első vörösterror elrabolta. A kommün bukása után Baranyay Jusztin ciszterci és Buttykay Antal ferences szerzetessel végül létrehozta a vállalatot, amely részvények kibocsátásával megvásárolta többek között az 1902 óta megjelenő katolikus, jó értelemben bulvár jellegű Új Lap című „krajcáros napilapot”. A lap 1902. december 16-án induló kolozsvári kiadásának szerkesztőségi beköszöntője míves nyelvezettel fogalmazta meg a ma is időszerű küldetést: „Mikor a bilincset levették a sajtóról, erről a rab madárról, […] mindnyájan hozsannát kiáltottunk feléje, mert éreztük, láttuk, hogy elnyomott jogainknak, elrablott szabadságunknak első igaz fecskéje […] Mindnyájan úgy éreztük, úgy gondoltuk, hogy a felszabadult sajtó […] az első hóvirág. […] De azóta sok minden megváltozott… Az igaz fecskék mellé áldozatot kereső vércsék, héják, szürkületben a homály leple alatt repdeső denevérek, halálról, rossz sejtelmekről huhogó baglyok kezdettek társul szegődni; a régi hóvirágok körül az erkölcsi alap helyett az erkölcstelenség hitvány földjéből burjánok, kúszó növények, folyondárok kezdettek csoportosulni, melyek annak a virágnak hófehérségét lassankint elfödik egészen, hogy csak a zűrzagyvalékot, a piszokságot és az undokságot lássuk. […] Mindenféle vallási, erkölcsi alap nélkül, mint a tenger élősdii, csak hulla, a dög után szimatolnak, 1 fillér haszonért belenyúlnak a családok szentélyébe, meghurcolják az ártatlanokat […] …nem tehetünk egyebet, mint hogy vallásos sajtóban álljunk azoknak rendelkezésére, kik undorral fordulnak el előbbiektől, nem tehetünk egyebet, mint alkalmat adjunk, teret nyújtsunk nemes érzésű, gondolkozású közönségnek, hogy egy vallásos erkölcsi alapon álló sajtóból vehesse értesüléseit.”

E hitvallás jegyében vált a Központi Sajtóvállalat Rt. portfóliójának részévé a Képes Krónika című szépirodalmi, művészeti és társadalmi hetilap, a Gondolat című irodalmi és politikai folyóirat, az először 1917-ben megjelent, 1918-ban Károlyi Mihály hazaáruló politikáját támogató Déli Hírlap című budapesti napilap (amit tehát kifejezetten a nemzetellenes liberálisok markából kiragadva sikerült magyar kézbe venni), az 1919-ben útjára induló, mindennap reggeli kiadású Nemzeti Újság, valamint az 1913-ban alapított Új Nemzedék hetilap, ami 1919. szeptember 28-ától egészen 1944 végéig naponta jelent meg. Ennek első főszerkesztője a ragyogó tollú, később sajnos a nyilasok uszályába sodródó Milotay István lett, aki azonban 1919-ben még a konzervatív keresztény-nemzeti sajtó meghatározó, irányadó személyisége volt. Az Új Nemzedék hitvallását tükrözi Milotay A magyarsághoz… című írása a lap második, 1919. szeptember 30-i számából: „Egy cél van és csak egy cél lehet a keresztény magyarság számára, mikor az új élet látóhatárára emeli tekintetét: hogy ura lehessen újból sorsának, jelenének és jövendőjének, előbb ismét úrrá kell lennie önmagán. A keresztény magyarságnak vissza kell szereznie az uralkodás parancsoló nyomatékát saját politikai sorsára és saját anyagi, gazdasági életére éppen úgy, mint a maga kulturális és erkölcsi világrendjének biztosítására.”

Az Új Nemzedék a kor egyik legbefolyásosabb napilapja volt, fénykorában 77 ezer példányban jelent meg.

A budapesti Gerlóczy utcai szerkesztőségben készített lap színvonalára, presztízsére jellemző, hogy hasábjain publikált többek között a jeles történész, Szekfű Gyula, a kor neves művészettörténésze, művelődéspolitikusa, Gerevich Tibor, a magyar regényirodalom óriása, Herczeg Ferenc, a nemzetközi hírű földrajztudós, Cholnoky Jenő, a kor népszerű író-költője, Lendvai István, az akkor még a Bajcsy nevet nem használó ifjú nemzeti radikális közíró, Zsilinszky Endre és a múlt század első felének legnagyobb hatású írója és politikai ideológusa, Szabó Dezső. Kosztolányi Dezső pedig 1919 őszétől 2021 augusztusáig Pardon… című állandó rovatában írta csipkelődő aktuálpolitikai témájú jegyzeteit, amelyeket 2019-ben az Osiris Kiadó gyűjteményes kötetben megjelentetett.

A Bangha Béla által irányított Központi Sajtóvállalat lapjainak összesített példányszáma elérte a 150 ezret, ami mennyiségben is, intellektuális minőségben pedig hatványozottan túlszárnyalta a liberális propaganda kiadványait. Ám a sajtóapostolság mellett Bangha Béla fáradhatatlanul járta az országot és a világot, szolgálva Krisztus és a magyarság ügyét. 1922-ben mintegy száz városban, köztük New Yorkban tartott világnézeti előadásokat, egy évvel később megszervezte Rómában a magyar nyelvű misézést. Bangha Béla lett a XI. Piusz pápa buzdítására létrejövő, a világi híveknek az egyházi életbe történő fokozottabb bevonását szorgalmazó megújulási mozgalom, az Actio Catholica magyarországi ágának elnöke is. Hitvédő előadásaival bejárta Olaszországot, Németországot és a Balkánt, Argentínát, Uruguayt és Brazíliát – sajnos dél-amerikai útját betegség miatt kénytelen volt félbeszakítani.

1938-ban főszervezője volt a budapesti XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, amelynek himnuszát, pontosabban annak szövegét ő maga írta, zenéjét pedig a kor neves zenepedagógusa, Koudela Géza. A Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat… kezdetű ének áthangszerelt változata volt a 2021-es budapesti LII. Eucharisztikus Kongresszus himnusza is, összekötve a múltat a jelennel.

Bangha Béla mindemellett rengeteget írt, összegyűjtött munkáit a Szent István Társulat 30 kötetben adta ki 1942-ben és 1943-ban. Legjelentősebb műve, a liberalizmust, a szocializmust és a keresztény-nemzeti gondolatot összemérő Magyarország újjáépítése és a kereszténység címmel jelent meg 1920-ban. E kötetet 2019-ben a Kárpátia Stúdió újra kiadta; jól tette, hiszen Bangha Béla világnézeti küzdelme száz év után sem veszített időszerűségéből.