Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként, a 2004. december 5-i népszavazással kapcsolatban is azt álláspontot képviselte, hogy a határon túl élőknek nem jár szavazati jog – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Szabadkán Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének választójoggal kapcsolatos kijelentésére reagálva.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

„Kutyából nem lesz szalonna” – állapította meg Pásztor István a szabadkai Pannon RTV-nek nyilatkozva.
    
A VMSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc számára a határon túli magyarok már 2004-ben is szerbek, románok, ukránok és szlovákok voltak, és ez a mai napig így van, amit Pásztor István a maga és a vajdasági magyar közösség nevében is kikért magának. 
    
A politikus szerint sértő az a megállapítás is, amely szerint „a Fidesz magyarsága semmi más, mint a párt hatalmi törekvései szolgálatába állított eszköz”. Pásztor István úgy fogalmazott: „ez a megállapítás (.) olyan mértékben sértő, hogy talán nem is igazán érdemel kommentárt, mert a kijelentés önmagát kommentálja”. Mindemellett emlékeztetett arra, hogy a határon túli magyarság és a vajdasági magyarság az utóbbi 25 évben számos megpróbáltatáson esett át, és nem nevezhető eszköznek senki kezében.
    
A legnagyobb délvidéki magyar párt vezetője közölte: a vajdasági magyar közösség és a határon túli magyar közösség is politikailag felnőtt közösség, ezért amikor a határon túliak elmennek szavazni, „és sokan fognak szavazni”, akkor nem a Demokratikus Koalícióra és Gyurcsány Ferencre fogják adni voksaikat. 
    
„Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy sem most, sem belátható időn belül, ameddig ilyen álláspontokat képvisel, (Gyurcsány Ferenc) ne legyen döntéshozatali pozícióban a magyar parlamentben” – fűzte hozzá Pásztor István.
    
Gyurcsány Ferenc kedden jelentette be, hogy a DK aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

(MTI)