Amit kormánynak hiszünk, az valójában az ellenzék ellenzéke

Amit kormánynak hiszünk, az valójában az ellenzék ellenzéke. Akkor segítsünk nekik, hogy ellenzékben lehessenek – kövesd élőben a parlamenti felszólalásomat!🇭🇺🇪🇺

Posted by Gyurcsány Ferenc on Monday, May 31, 2021
Hirdetés

Gyurcsány Ferenc (DK) az ellenzék ellenzékének nevezte a kormányt, amely szerinte jó ideje nem tud mással foglalkozni, mint az ellenzék politikai vezetőivel. Mi lenne, ha kormányoznának? – tette fel a kérdést, majd azt is firtatta, a kormány megbeszélte-e a nemzettel, hogy a Kínai Kommunista Párt befolyása alatt álló egyetemet hoz az országba, vagy hogy privatizálja az egyetemeket, vagy hogy akar-e új atomerőművet. Hangsúlyozta, nem akar Magyarország sem Kína, sem Oroszország gyarmata lenni.

A politikus szerint a kormánypártok inkább azzal foglalkoznak, hogy a ficsúr jelző sérti-e az Országgyűlés méltóságát. „Ez nagyon lent van” – fogalmazott.

Hozzátette: a kormánypártok inkább arról beszélgetnek kinek ki az apja, a férje, azaz családfakutatással foglalkoznak. Azt is kifogásolta, hogy a Fidesz-KDNP hatalomban tartott kilenc évig egy főpolgármestert, „aki meg sem tudott nyikkanni egyetlen nyelven sem”, most mégis azzal foglalkoznak, a jelenlegi főpolgármesternek milyen a nyelvtudása. „Jobb, mint a miniszterelnök-helyettesnek, ha jól látom, aki vadászatban kitűnő, egyébként pedig szégyent hoz nemzetére” – mondta.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közölte, nem az a probléma, hogy valaki nem beszél valamilyen nyelvet, hanem az, hogy ha azt mondja, hogy beszél, aztán lebukik azzal, hogy nem beszél. Ez simlisség, ami egy miniszterelnök-jelölt esetében nem fér bele – hangoztatta.

Korábban írtuk

Az elmúlt időszak döntéseivel cáfolta azt a vádat, hogy a kormány nem végzi a dolgát. Közölte azt is, amikor Gyurcsány Ferenc volt a kormányfő, ugyanúgy támogatta a magyar-kínai felsőoktatási együttműködést.

Világos beszédnek nevezte, hogy a DK-elnök politikai küzdelemre hívta ki a miniszterelnököt. Ugyanakkor nem tartotta jó fejleménynek, hogy 15 évvel az őszödi beszéd után még mindig Gyurcsány Ferenc a vezető a baloldalon. A koronavírus-járvány idején képviselt baloldali magatartást úgy értékelte: bármikor bármilyen ügyben képesek rárontani saját országukra, ha hatalmi megfontolásaik úgy kívánják.

Élő közvetítés az Országgyűlés üléséről

Élő közvetítés az Országgyűlés üléséről

Posted by Nemzeti Televízió on Monday, May 31, 2021