Hirdetés

Dávid Ferenc (DK) arra hívta fel a figyelmet, hogy Románia már a vásárlóerő-paritáson mért, egy főre eső GDP-ben is megelőzte hazánkat. Ezt szégyenteljesnek nevezte, mert szerinte Románia sokkal rosszabb helyzetből indult.

Jelenleg a román gazdaság két és félszer gyorsabban zárkózik fel az uniós fejlettségi átlaghoz – folytatta és feltette a kérdést: mit csinált jól Románia és mit rontott el Magyarország?

A román gazdasági csoda titka szerinte az, hogy ott nem Orbán Viktor kormányzott tizenhárom éve. Ott az Európai Unióra partnerként, nem pedig ellenségként tekintenek, és a kormány az embereket szolgálja, nem a milliárdosokat és a nagyvállalatokat. Miért engedték, hogy Románia lehagyja Magyarországot? – kérdezte.

Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkár elmondta, hogy Magyarországon decembertől a minimálbér több mint 266 ezer forint lesz, míg a garantált bérminimum 326 ezer forint feletti.

Korábban írtuk

Kijelentette azt is, hogy 2023 az infláció elleni harc, míg 2024 a gazdasági növekedés éve lesz. Jövőre várhatóan a magyar gazdaság növekszik a legjobban a régióban – hangsúlyozta.

Azt is mondta: a fejlettségi szintet meghatározó mérőszámok számos fontos tényezőt nem vesznek figyelembe, például a családpolitikát vagy az ország pénzügyi szuverenitásának növelését.

A képviselő a választ nem fogadta el.