A Demokratikus Koalíció elnöke rosszallásának hangot adva osztott meg egy képet az Országházról.

Hirdetés

Fotó: MTI, archív

A fotó a Kossuth téri ünnepségen, a tisztavatás alkalmával készült. A bejegyzés alapján úgy tűnik, Gyurcsány a kereszt látványától azonnal rettegésbe kezdett.

Csak hogy világos legyen: ahogy Erdogan számára a korábban szekuláris Törökország iszlamizálása eszköz volt az önkény megalapozására és elfogadhatóvá tételére, ugyanehhez nyit utat a keresztény hit államvallássá tételére vonatkozó orbáni szándék is Magyarországon. Szóltam

– sivalkodott Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, aki tegnap még azt jósolta, „Orbánt is túl fogja élni a nemzet”.

Korábban írtuk

A DK szerint „a mai hatalom is sokszor hivatkozik Szent Istvánra, de ez a kormányzás – hiába minden hamis hivatkozás – zsákutca, történelmi tévedés. Hiba. Mi nem ilyen államban hiszünk.”

Gyurcsányéknak látnoki képességeikről eddig sem sikerült tanúbizonyságot tenniük, de azért a feledhetetlen balliberális vívmány, a kormányzati jósda emlékére megfogalmaztak egy jóslatot Magyarország számára mintegy ünnepi ajándékként:

Ez az ország képes volt arra, hogy nehézségek, szenvedések árán, de túlélje mindazokat, akik tévútra vitték. Orbánt is túl fogja élni az ország, túl fogja élni a nemzet. Az újjáépítés pedig nehéz, fáradságos, de felemelő időszak lesz a magyar történelemben.

Csak hogy világos legyen: ahogy Erdogan számára a korábban szekuláris Törökország iszlamizálása eszköz volt az önkény…

Gepostet von Gyurcsány Ferenc am Montag, 20. August 2018